Apostolok cselekedetei

capítulo 1


Capítulos:


verso 1

Első elbeszélésemet mind a felől írtam, óh Teofilosz, amit Jézus kezdetben tett és tanított


verso 2

addig a napig, amelyen az égbe felvétetett. Ezt megelőzően a Szent Szellemen át parancsot adott az apostoloknak, akiket magának kiválasztott.


verso 3

Azután hogy szenvedett, sok bizonysággal állott élve az apostolok elé, úgyhogy azok negyven napon át láthatták őt, és ezalatt az Isten királyságáról szólt hozzájuk.


verso 4

Mialatt együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemből ne távozzanak el, hanem várják meg az Atya ígéretét,” melyet hallottatok tőlem.


verso 5

Mert János vízbe merített, ti ellenben nem sok nap múltán Szent Szellemben fogtok bemerülni.”


verso 6

Akik a parancsra egybegyűltek, megkérdezték őt: „Uram, a mai időben állítod-e helyre Izráelnek a királyságot?”


verso 7

Jézus ezt felelte nekik: „Az időtartamokat és időpontokat, melyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett, nem a ti dolgotok tudni,


verso 8

hanem azáltal, hogy a Szent Szellem rátok száll, hatalmat fogtok kapni s mind Jeruzsálemben, mind Júdeában és Szamáriában el egész a föld széléig tanúim lesztek.”


verso 9

Ahogy ezeket elmondta, szemük láttára felemelkedett, azután felhő vette hátára s elszakította szemüktől.


verso 10

De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, fehér ruhában hirtelen két angyal állott eléjük


verso 11

és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt s néztek a mennybe? Az a Jézus, aki tőletek a mennybe felvétetett, ugyanazon a módon jő majd el, ahogy őt a mennybe menni láttátok.”


verso 12

Ekkor az Olajfák-kertjének nevezett hegyről, mely Jeruzsálemtől szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.


verso 13

Amikor beértek, felmentek abba a felsőházba, amelyben szállva voltak, éspedig Péter, János, Jakab, András, Fülöp, és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és a buzgó Simon, meg Júdás, a Jakab fia.


verso 14

Ezek mindannyian egy indulattal s állandóan imádkoztak az asszonyokkal, továbbá Máriával, Jézus anyjával és Jézus testvéreivel együtt.


verso 15

Azokban a napokban a testvérek közepette, mikor körülbelül százhúsz főnyi tömeg volt együtt, felállott Péter és szólni kezdett:


verso 16

„Férfiak, Testvéreim! Be kellett teljesülnie az írásnak, melyet a Szent Szellem Dávid száján át előre megmondott Júdásról, ki vezetőjük lett azoknak, akik Jézust elfogták,


verso 17

mert őt közénk számítottuk és sorsjuttatásképpen kapta ezt a szolgálatot, amelyet mi teljesítünk.


verso 18

Ez a Júdás telket szerzett a hamisság béréből, azután hanyatt-homlok zuhant alá, úgyhogy kettéhasadt és minden bele kiomlott.


verso 19

A dolog Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretessé vált, úgyhogy azt a telket saját nyelvükön Akeldamák-nak nevezték el, mi azt jelenti: vérmező.


verso 20

Meg van írva ugyanis a Zsoltárok Könyvében: Legyen hajléka pusztává: lakó ne éljen benne! Továbbá: Felügyelői hivatalát (püspökségét) más nyerje el.


verso 21

Kell tehát, hogy valaki tanúbizonysága legyen az ő feltámadásának azok közül a férfiak közül, akikkel együtt jártunk az egész idő alatt, ameddig Jézus, az Úr ki-, és bejárt közöttünk,


verso 22

tehát a János bemerítésétől fogva addig a napig, amelyen Jézus felvétetett tőlünk.”


verso 23

Erre előállítottak két férfit: a Barsabásnak nevezett Józsefet, kinek Jusztusz (igazságos) volt a mellékneve és Mátyást,


verso 24

majd ilyen szavakkal imádkoztak: „Te mindeneknek szívét ismerő Úr, jelöld meg, hogy e kettő közül kit választottál ki,


verso 25

hogy elnyerje ennek a szolgálatnak és apostolságnak helyét, melyről Júdás félretért, hogy a saját helyére jusson.”


verso 26

Sorsot vetettek rájuk és a sors Mátyásra esett, kit azután a tizenegy apostollal együvé számítottak.

Capítulos:


Libros