Pál levele Tituszhoz

capítulo 1


Capítulos:

1 2 3


verso 1

Én Pál, Isten rabszolgája, a Krisztus Jézus apostola, azt írom ebben a levélben az én valódi gyermekemnek, Titusznak, ami az Isten kiválogatottai hitéből és az istenfélelemmel megegyező igazság felismeréséből következik.


verso 2

Ez a felismerés az örök élet reménységén alapul, melyet az örök korok előtt megígért az az Isten, aki nem hazudik,


verso 3

aki igéjét az igehirdetésben az ő saját időpontjaiban láthatóan kijelentette abban az igehirdetésben, mellyel a mi megmentő Istenünknek rendelkezése engem bízott meg.


verso 4

Kegyelem és békesség neked Istentől, az Atyától és Megmentőnktől, a Krisztus Jézustól.


verso 5

Amiatt hagytalak Krétában, hogy a még el nem intézett dolgokat eligazítsad, hogy városonként véneket rendelj, ahogy én azt neked elrendeltem,


verso 6

megválogatva, hogy ki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, hogy hűséges gyermekei vannak-e, hogy nincs-e romlottsággal vádolva vagy nem engedetlen-é.


verso 7

Mert a felügyelőnek, mint Isten sáfárának, feddhetetlennek kell lennie, nem önhittnek, nem hirtelen haragúnak, nem bor mellett ülőnek, nem civakodónak, nem rút nyereséghajhászónak,


verso 8

hanem vendégekhez kedvesnek, a jó kedvelőjének, meggondoltnak, igazságosnak, jámbornak, önmegtartóztatónak,


verso 9

olyannak, aki ragaszkodik a tanítással megegyező megbízható igéhez, hogy képes legyen bátorítani is az egészséges tanítással, de meggyőzni is vele az ellentmondókat.


verso 10

Mert sokan vannak engedetlenek, hiábavalóságokat fecsegők, és félrevezetők, leginkább a körülmetélkedésből valók,


verso 11

kikre szájkosarat kell tenni, kik egész házakat felforgatnak, mikor gyalázatos nyereség kedvéért oly dolgokat tanítanak, melyeket nem kellene.


verso 12

Közülük valaki, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak folyton hazudnak, gonosz vadak, rest hasak.”


verso 13

Ez a tanúságtétel igaz. Ez okból kímélet nélkül bizonyíts rájuk, hogy a hitben egészségesek legyenek


verso 14

és ne figyeljenek zsidó mesékre s az igazságot elforgató emberek parancsolataira.


verso 15

A tisztáknak minden tiszta, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, ellenkezőleg, fertőzött mind az értelmük, mind a lelkiismeretük.


verso 16

Azt vallják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják, amennyiben utálatosak, engedetlenek és semmi jó munkában ki nem állják a próbát.

Capítulos:


Libros