Júdás levele

chapter 1


verse #1

Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott:


verse #2

Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.


Óvás a tévtanítóktól és az erkölcstelenektől


verse #3

Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösségről, szükségesnek tartottam buzdítóan írni, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott.


verse #4

Mert belopódzott közétek néhány ember, akiknek már régóta meg van írva az ítélete. Istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, és az egyedüli Urat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.


verse #5

Emlékeztetni akarlak titeket – jóllehet egyszer már mindezt megismertétek –, hogy amikor az Úr a népet Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.


verse #6

És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta.


verse #7

Amint Sodoma és Gomora és a körülöttük levő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és idegen test után jártak, intő példa gyanánt vannak előttünk, örök tűz büntetését szenvedik.


verse #8

Mégis ezekhez hasonlóan ezek az álmodozók a testet beszennyezik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.


verse #9

Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott Mózes teste fölött, nem mert rá káromló ítéletet mondani, hanem azt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr!


verse #10

Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem ismernek, amiket pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, azok által elpusztulnak.


verse #11

Jaj nekik, mert a Kain útján indultak el, bérért Bálám tévelygésére adták magukat, és Kóré lázadásával vesztek el.


verse #12

Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, szemérmetlenül veletek lakmároznak, hizlalják magukat. Víztelen, szél sodorta fellegek, késő őszi, gyümölcstelen, kétszer kipusztult és tőből kiszaggatott fák,


verse #13

tengerek megvadult habjai, saját szégyenüket tajtékozók, tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.


verse #14

Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól fogva a hetedik volt: Íme, eljött az Úr sok ezer szentjével,


verse #15

hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelen tettéért, amelyet elvetemülten elkövetett, és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak.


verse #16

Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók, szájuk nagyokat szól, haszonlesésből embereknek hízelegnek.


Maradjatok meg Isten szeretetében!


verse #17

Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak,


verse #18

mert azt mondták, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen kívánságaik szerint járnak.


verse #19

Ezek azok, akik szakadásokat támasztanak, érzékiek, akikben nincs meg a Lélek.


verse #20

Ti pedig, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,


verse #21

tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmát az örök életre.


verse #22

Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,


verse #23

a tűzből kiragadva mentsétek meg őket, másokon pedig félelemmel könyörüljetek, utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.


verse #24

Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel,


verse #25

az egyetlen Istennek, a mi Üdvözítőnknek, a mi Urunk Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, erő és hatalom mostantól fogva mindörökké. Ámen.

Chapters:


Books