Pál levele az efezusiakhoz

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4 5 6


Pál apostol szolgálata a pogányok között


verse #1

Ezért vagyok én, Pál a Krisztus Jézus foglya értetek, pogányokért,


verse #2

ha ugyan hallottatok Isten kegyelmének rendelkezéséről, amelyet nekem adott a ti érdeketekben,


verse #3

hogy kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, ahogyan már előbb röviden megírtam.


verse #4

Annak olvasásából megtudhatjátok, hogyan értettem meg a Krisztus titkát,


verse #5

amely más nemzedékek idején még nem jutott az emberek fiainak tudomására úgy, ahogy most kijelentetett szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által,


verse #6

hogy a pogányok örököstársak, és ugyanannak a testnek tagjai, és részesei az ígéreteknek a Krisztus Jézusban az evangélium által.


verse #7

Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyet erejének megnyilvánulása szerint nekem adott.


verse #8

Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus kikutathatatlan gazdagságát,


verse #9

és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi a rendje annak a titoknak, amely el volt rejtve örök időktől fogva Istenben, aki mindeneket teremtett


verse #10

azért, hogy most az egyház által megismertesse a mennyei fejedelemségekkel és hatalmasságokkal Isten sokféle bölcsességét


verse #11

az ő örök végzése szerint, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg.


verse #12

Őbenne van a mi bátorságunk, és a benne való hit által bizalommal járulhatunk Istenhez.


verse #13

Kérlek tehát benneteket, ne csüggedjetek el az értetek viselt nyomorúságaim miatt, amelyek a ti dicsőségetekre vannak.


Pál imádsága


verse #14

Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,


verse #15

akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön,


verse #16

hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben,


verse #17

hogy Krisztus lakjon hit által a szívetekben a szeretetben meggyökerezve és megalapozva,


verse #18

hogy képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt, hogy mi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység,


verse #19

és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy így beteljesedjetek az Isten egész teljességéig.


verse #20

Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint,


verse #21

azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által, minden nemzedéken át örökkön örökké. Ámen.

Chapters:


Books