chapter 5
A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese:
legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen,
ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Hasonlóképpen, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymás iránt öltsétek magatokra az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.
Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.
Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken a világban.
A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni.
Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.
Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hű testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igaz kegyelme, amelyben álltok.
Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam.
Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.