Zsoltárok könyve

Salmo 78


Capítulos:


verso 1

Ászáf tanítása.

Népem, figyelj tanításomra,

fordítsátok fületeket szám beszédeihez!


verso 2

Példabeszédre nyitom számat,

rejtett dolgokat szólok a régi időből.


verso 3

Amiket hallottunk és tudunk,

amiket atyáink beszéltek el nekünk,


verso 4

nem titkoljuk fiaink elől,

a jövő nemzedéknek is elbeszéljük

az Úr dicséretét, hatalmát

és csodáit, amelyeket cselekedett.


verso 5

Mert bizonyságot állított Jákób elé,

és törvényt rendelt Izráelben,

és megparancsolta atyáinknak,

hogy tanítsák meg rájuk fiaikat.


verso 6

Tudja meg azokat a jövő nemzedék,

a születendő fiak,

és fölnövekedve beszéljék el az ő fiaiknak,


verso 7

hogy Istenbe vessék reménységüket,

ne felejtkezzenek el Isten dolgairól,

és tartsák meg parancsolatait.


verso 8

Hogy ne legyenek olyanok, mint atyáik:

makacs és lázadó nemzedék.

Olyan nemzedék, amelynek nem volt szilárd a szíve,

és lelke sem volt hű Isten iránt.


verso 9

Mint Efraim fiai, a fegyveres íjászok,

akik meghátráltak az ütközet napján.


verso 10

Nem őrizték meg Isten szövetségét,

és nem akartak törvénye szerint járni.


verso 11

Sőt elfelejtkeztek tetteiről,

csodáiról, amelyeket mutatott nekik.


verso 12

Atyáik előtt csodákat művelt

Egyiptom földjén, Cóan mezején.


verso 13

Kettéválasztotta a tengert, és átvitte őket,

a vizeket pedig falként állította föl.


verso 14

Nappal felhő által vezette őket,

egész éjen át pedig tűz fényével.


verso 15

Sziklákat hasított meg a pusztában,

és bőven adott inniuk a mélységes vizekből.


verso 16

Patakokat fakasztott a kősziklából,

és folyamok módjára öntötte vizüket.


verso 17

Mégis folyton vétkeztek ellene,

és lázadoztak a Felséges ellen a pusztában.


verso 18

Megkísértették Istent a szívükben:

kívánságuk szerinti ennivalót kértek.


verso 19

Így szóltak Isten ellen:

Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?


verso 20

Íme, megütötte a kősziklát,

és víz ömlött, és patakok áradtak;

de vajon tud-e kenyeret is adni

és húsról gondoskodni népe számára?


verso 21

Meghallotta ezt az Úr, és megharagudott;

tűz gyulladt föl Jákób ellen,

és haragra gerjedt Izráel ellen,


verso 22

mert nem hittek Istenben,

és nem bíztak segítségében.


verso 23

Akkor parancsolt a felhőknek odafönn,

és megnyitotta az ég kapuit.


verso 24

Mannát hullatott rájuk eledelül,

és mennyei gabonát adott nekik.


verso 25

Angyalok kenyerét ette az ember,

bőséggel küldött nekik eleséget.


verso 26

Megindította a keleti szelet az egekben,

és elhozta erejével a déli szelet.


verso 27

Annyi húst hullatott rájuk, mint a por,

és annyi madarat, mint a tenger fövenye.


verso 28

Táboruk közepén hullatta le őket,

a sátraik körül.


verso 29

Ettek, és igen megelégedtek,

amit kívántak, azt hozott nekik.


verso 30

Mégsem hagytak föl kívánságaikkal,

bár még szájukban volt az étel.


verso 31

Ezért fölgerjedt ellenük Isten haragja,

sokakat megölt nagyjaik közül,

és levágta Izráel ifjait.


verso 32

Mindezek ellenére újból vétkeztek,

és nem hittek csodáinak.


verso 33

Ezért hiábavalóságban

hagyta telni napjaikat,

éveiket pedig rettegésben.


verso 34

Ha ölte őket, hozzá fordultak,

megtértek, és Istent keresték.


verso 35

Eszükbe jutott, hogy Isten a kősziklájuk,

és a felséges Isten a megváltójuk.


verso 36

És szájukkal hízelegtek,

de nyelvükkel hazudoztak neki.


verso 37

Szívük nem volt állhatatos iránta,

és nem voltak hűségesek szövetségéhez.


verso 38

Pedig ő irgalmas és bűnbocsátó,

nem semmisít meg,

sőt sokszor elfordítja haragját,

és nem engedi fölgerjedni indulatát.


verso 39

Megemlékezik arról, hogy test ők,

és olyanok, mint az ellebbenő szél,

amely nem tér vissza.


verso 40

Hányszor lázongtak ellene a pusztában,

hányszor okoztak neki fájdalmat a kietlenben!


verso 41

Újra és újra kísértették Istent,

ingerelték Izráel szentjét.


verso 42

Nem emlékeztek meg az ő kezéről,

sem arról a napról, amelyen

megváltotta őket a nyomorgatótól,


verso 43

amikor jeleket tett Egyiptomban

és csodákat Cóan mezején.


verso 44

Vérré változtatta folyóikat,

nem ihattak patakjaikból.


verso 45

Bogarakat bocsátott rájuk,

amelyek emésztették őket,

és békákat, amelyek pusztították őket.


verso 46

Termésüket a cserebogárnak adta,

munkájuk gyümölcsét a sáskának.


verso 47

Szőlőjüket jégesővel pusztította el,

fügefáikat ónos esővel.


verso 48

Odavetette marháikat a jégesőnek,

jószágukat pedig a mennyköveknek.


verso 49

Rájuk bocsátotta haragja tüzét,

mérgét, búsulását és a szorongattatást:

a gonosz angyalok seregét.


verso 50

Utat tört haragjának,

és nem óvta meg lelküket a haláltól,

életüket döghalálnak vetette.


verso 51

Megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban,

a férfierő zsengéjét Hám sátraiban.


verso 52

Elindította népét, mint juhokat,

és vezette, mint nyájat a pusztában.


verso 53

Biztonságban vezette őket,

és nem féltek,

ellenségeiket pedig elborította a tenger.


verso 54

Bevitte őket szent határába,

arra a hegyre, amelyet jobbjával szerzett.


verso 55

Népeket űzött ki előlük,

elosztotta nekik az örökséget sorsvetéssel,

és letelepítette sátraikban Izráel törzseit.


verso 56

De ők megkísértették a magasságos Istent,

lázongtak ellene, és nem őrizték meg intelmeit.


verso 57

Elfordultak, és hűtlenek lettek,

mint atyáik, átfordultak, mint a csalfa íj.


verso 58

Haragra ingerelték őt magaslataikkal,

és bosszantották faragott bálványaikkal.


verso 59

Mikor Isten meghallotta ezt,

fölgerjedt, és nagyon megutálta Izráelt.


verso 60

Elvetette magától silói hajlékát,

a sátrat, amelyben az emberek között lakott.


verso 61

Sőt fogságra adta erejét,

ékességét pedig ellenség kezébe.


verso 62

Népét a fegyvernek szolgáltatta ki,

fölgerjedt öröksége ellen.


verso 63

Ifjait tűz emésztette meg,

és szüzei nászdal nélkül maradtak.


verso 64

Papjai fegyver által hullottak el,

és özvegyei nem sirathattak.


verso 65

Akkor, mint aki addig aludt,

fölserkent az Úr,

mint egy bortól vigadozó hős,


verso 66

és visszaverte ellenségeit,

és örök gyalázatot hozott rájuk.


verso 67

De megutálta József sátrát,

és nem választotta Efraim törzsét,


verso 68

hanem Júda törzsét választotta,

Sion hegyét, amelyet szeret.


verso 69

Fölépítette szent helyét,

mint egy magaslatot,

mint a földet, melynek örök alapot vetett.


verso 70

Kiválasztotta szolgáját, Dávidot,

és elhozta a juhok aklaiból.


verso 71

A szoptatós juhok mellől hozta el,

hogy legeltesse Jákóbot, az ő népét

és Izráelt, az ő örökségét.


verso 72

És szívének tökéletessége szerint

legeltette őket, és bölcs kezével vezette őket.

Capítulos:


Libros