Mózes második könyve
15. fejezet
1. vers
Akkor Mózes Izráel fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak:
Énekelek az Úrnak, mert felséges ő,
a lovat és lovasát tengerbe vetette.
2. vers
Erősségem és énekem az Úr,
szabadítómmá lett nekem.
Ő az Istenem, őt dicsérem,
atyámnak Istene, őt magasztalom.
3. vers
Vitéz harcos az Úr,
Jahve a neve.
4. vers
A fáraó szekereit és seregét
tengerbe vetette,
válogatott harcosai
belefúltak a Vörös-tengerbe.
5. vers
Elborították őket a hullámok,
kő módjára merültek a mélységbe.
6. vers
Jobbod, Uram, erő által dicsőül meg,
jobbod, Uram, ellenséget tör össze.
7. vers
Felséged nagyságával söpröd el támadóidat,
kibocsátod haragodat, mely megemészti őket, mint a tarlót.
8. vers
Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek,
falként álltak meg a futó habok,
a mélységes vizek megdermedtek a tenger szívében.
9. vers
Az ellenség azt mondta: Űzöm, utolérem őket,
zsákmányt osztok, bosszút állok rajtuk!
Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom!
10. vers
Rájuk leheltél leheleteddel,
és a tenger elborította őket.
Elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.
11. vers
Kicsoda olyan az istenek közt, mint te, Uram?
Kicsoda olyan felséges, mint te, szentségedben,
félelemmel dicsérendő és csodatévő?
12. vers
Kinyújtottad jobbodat,
és elnyelte őket a föld.
13. vers
Kegyelmeddel vezérled megváltott népedet,
hatalmaddal viszed be szent legelődre.
14. vers
Meghallják ezt a népek, és megrendülnek,
Filisztea lakóit reszketés járja át.
15. vers
Akkor megháborodnak Edóm fejedelmei,
Móáb hatalmasait rettegés szállja meg,
elcsügged Kánaán egész lakossága.
16. vers
Félelem és aggodalom lepi meg őket,
karod hatalmától elnémulnak, mint a kő,
míg átvonul néped, Uram!
Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.
17. vers
Beviszed és letelepíted őket örökséged hegyén,
melyet magadnak készítettél, Uram, lakóhelyül,
szentélyedbe, Uram, melyet kezed erősített meg.
18. vers
Az Úr uralkodik örökkön örökké.
19. vers
Amikor bementek a fáraó lovai szekereikkel és lovasaikkal együtt a tengerbe, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét. Izráel fiai pedig szárazon mentek át a tenger közepén.
20. vers
Akkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és minden asszony utánament dobokkal és táncolva.
21. vers
És Mirjám így szólt hozzájuk:
Énekeljetek az Úrnak, mert felséges ő,
a lovat lovasával tengerbe vetette.
22. vers
Ezután elindította Mózes Izráelt: a Vörös-tengertől Súr pusztája felé mentek. Három napig mentek a pusztában, és nem találtak vizet.
23. vers
Majd eljutottak Márába, de nem ihatták a vizet Márában, mert keserű volt. Azért is nevezték Márának.
24. vers
És zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen: Mit igyunk?
25. vers
Ő pedig az Úrhoz kiáltott, az Úr pedig mutatott neki egy fát, azt bedobta a vízbe, és a víz megédesedett.
Ott adott a népnek rendtartást és törvényt, és ott próbára tette őket.
26. vers
Azt mondta az Úr: Ha hűségesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, és azt cselekszed, ami kedves az ő szemében, és figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelését, egyet sem bocsátok rád azon betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.
27. vers
Ezután Élimbe érkeztek, és ott tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
Könyvek
