Mózes második könyve
14. fejezet
1. vers
Majd így szólt az Úr Mózeshez:
2. vers
Szólj Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza, és üssenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón előtt. Azzal szemben verjenek tábort a tenger mellett.
3. vers
Majd azt gondolja a fáraó Izráel fiai felől: eltévelyedtek ezek e földön, körülfogta őket a puszta.
4. vers
Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és üldözőbe veszi őket, s én megmutatom dicsőségemet a fáraón és minden seregén, hogy megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedtek.
5. vers
Amikor hírül adták az egyiptomi királynak, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból!
6. vers
Befogatott hát szekerébe, és maga mellé vette népét.
7. vers
Hatszáz válogatott szekeret vett és Egyiptom minden harci szekerét, és hárman-hárman voltak mindegyiken.
8. vers
Megkeményítette az Úr a fáraónak, az egyiptomi királynak a szívét, hogy üldözőbe vegye Izráel fiait. Izráel fiai pedig hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki.
9. vers
Az egyiptomiak utánuk nyomultak, és elérték őket a tenger mellett, ahol táboroztak, a fáraó minden lova, szekere meg lovasai és serege Pí-Hahírót mellett, Baal-Cáfón előtt.
10. vers
Amint közeledett a fáraó, Izráel fiai fölemelték a szemüket, és íme, az egyiptomiak a nyomukban voltak. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai.
11. vers
Ezt mondták Mózesnek: Hát nincsenek Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból?
12. vers
Nem megmondtuk neked Egyiptomban: hagyj békét nekünk, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak! Mert jobb lett volna szolgálnunk nekik, semhogy itt a pusztában haljunk meg.
13. vers
Mózes pedig azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok!
14. vers
Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!
15. vers
Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Miért kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.
16. vers
Te pedig emeld föl a botodat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.
17. vers
Én pedig, íme, megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy bemenjenek utánuk, és így szerzek dicsőséget magamnak a fáraó és egész serege, szekerei és lovasai által.
18. vers
És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha majd dicsőséget szerzek magamnak a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által.
19. vers
Ekkor elindult Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. A felhőoszlop is, amely eddig előttük járt, elindult előlük, s mögéjük állt;
20. vers
odament az egyiptomiak tábora és Izráel tábora közé. Hátul beborult az ég, és sötétség lett, elöl pedig megvilágosította az éjszakát. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.
21. vers
Mózes kinyújtotta a kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtotta a vizet, és szárazzá tette a tengert, és kétfelé váltak a vizek.
22. vers
Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig kőfalként állt jobb és bal kezük felől.
23. vers
Az egyiptomiak pedig utánuk nyomultak, és bement a fáraó minden lova, szekere és lovasa a tenger közepébe.
24. vers
Hajnalban az Úr rátekintett az egyiptomiak táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavarta az egyiptomiak táborát.
25. vers
Megállította a szekerek kerekeit, és csak nehezen tudták vonszolni azokat. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen.
26. vers
Az Úr így szólt Mózeshez: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra!
27. vers
Mózes kinyújtotta kezét a tengerre, és reggel felé visszatért a tenger az előbbi helyére, az egyiptomiak pedig belefutottak, s így az Úr beleveszítette őket a tenger közepébe.
28. vers
Visszatért a víz, és elborította a harci szekereket és a lovasokat, a fáraó minden seregét, amelyek bementek utánuk a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük.
29. vers
De Izráel fiai szárazon mentek át a tenger közepén, a víz pedig kőfalként állt a jobb és bal kezük felől.
30. vers
Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt az egyiptomiak kezéből. Látta is Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján.
31. vers
Amikor látta Izráel azt a nagy dolgot, amelyet az Úr Egyiptomban cselekedett, félni kezdte a nép az Urat, és hittek az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.
Könyvek
