⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Apostolok cselekedetei

24. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Öt nappal később Anániás főpap lement néhány vénnel és egy Tertullusz nevű nyilvános szónokkal, és ismertették a kormányzóval a Pál ellen szóló vádjaikat.


2. vers

Amikor szólították Tertulluszt, ő vádolni kezdte őt, ezt mondva:

„Mivel nagy békének örvendünk általad, és előrelátásodnak köszönhetően újítások történnek e nemzet javára,


3. vers

ezt mindig és mindenhol a legnagyobb hálával fogadjuk, nagyméltóságú Félix.


4. vers

De hogy ne tartsalak fel tovább, nagyon kérlek, légy kedves, és hallgass meg minket röviden.


5. vers

Mert úgy találtuk, hogy ez a férfi valóságos pestis, zendüléseket szít minden zsidó között szerte a lakott földön, és a názáretiek szektájának élharcosa.


6. vers

A templomot is megpróbálta megszentségteleníteni, ezért elfogtuk [és el akartuk ítélni a törvényünk szerint].


7. vers

[Liziász parancsnok azonban odajött, erőszakkal kivette őt a kezünk közül,]


8. vers

[és azt parancsolta, hogy a vádlói jöjjenek hozzád.]
Ha kihallgatod, magad is tudomást szerezhetsz tőle mindazokról, amikkel vádoljuk.”


9. vers

Ekkor a zsidók is csatlakoztak a támadáshoz, és bizonygatták, hogy így vannak ezek.


10. vers

Amikor a kormányzó bólintott Pálnak, hogy beszéljen, ő így szólt:

„Tudom jól, hogy sok éve vagy bírája ennek a nemzetnek, ezért bátran beszélek a magam védelmében.


11. vers

Ahogy magad is meggyőződhetsz róla, nincs több mint 12 napja, hogy felmentem Jeruzsálembe Isten imádatára,


12. vers

és nem találtak sem úgy, hogy a templomban vitáztam volna valakivel, sem úgy, hogy akár a zsinagógákban, akár másutt a városban csődületet támasztottam volna.


13. vers

Azokat sem tudják bizonyítani neked, amikkel most vádolnak.


14. vers

Azt azonban megvallom neked, hogy a szerint a tanítás szerint, amelyet ők szektának neveznek, így végzek én szent szolgálatot ősapáim Istenének, mivel hiszem mindazt, ami meg van írva a Törvényben és a Prófétákban.


15. vers

És reménykedem Istenben, mint ahogy ezek az emberek is, hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak.


16. vers

Emiatt folyton arra törekszem, hogy megőrizzem a tiszta lelkiismeretemet Isten és az emberek előtt.


17. vers

Jó néhány év elteltével tehát megérkeztem, hogy adományokat hozzak nemzetemnek, és áldozatokat ajánljak fel.


18. vers

Éppen ezekkel voltam elfoglalva, amikor ott találtak szertartásilag megtisztulva a templomban, de nem sokasággal, vagy úgy, hogy felfordulást okoztam volna. Ám volt ott Ázsia tartományból néhány zsidó,


19. vers

akiknek jelen kellene lenniük előtted, hogy vádoljanak engem, ha valóban van valami panaszuk ellenem.


20. vers

Vagy mondják meg az ittlevők maguk, hogy mi rosszat találtak akkor, amikor a szanhedrin előtt álltam,


21. vers

hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet közöttük állva kiáltottam: »A halottak feltámadása miatt ítéltetem meg ma előttetek!«”


22. vers

Ekkor Félix, aki elég jól ismerte az erre az Útra vonatkozó tényeket, elnapolta az ügyüket, ezt mondva: „Ha majd Liziász, a katonai parancsnok lejön, dönteni fogok ezekben a titeket érintő dolgokban.”


23. vers

A katonatisztnek megparancsolta, hogy tartsák Pált őrizet alatt, de enyhítsenek az őrizetén, a hozzá közel állóknak pedig engedjék meg, hogy gondoskodjanak a szükségleteiről.


24. vers

Néhány nappal később Félix eljött a feleségével, Druzillával, aki zsidó volt. Hívatta Pált, és meghallgatta, amit a Krisztus Jézusba vetett hitről mondott.


25. vers

De amikor Pál az igazságosságról, az önuralomról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrémült, és így válaszolt: „Most menj el, de ha alkalmam lesz, újra hívatlak.”


26. vers

Ugyanakkor azt remélte, hogy Pál majd pénzt ad neki. Ezért még gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.


27. vers

Két év elteltével aztán Porciusz Fesztusz lett Félix utóda; és mivel Félix a zsidók kedvében akart járni, fogságban hagyta Pált.

Fejezetek:


Könyvek