⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Jakab levele

1. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


1. vers

Jakabtól, Isten és az Úr Jézus Krisztus rabszolgájától a szétszórtan levő 12 törzsnek:

Üdvözlet!


2. vers

Teljes örömnek tekintsétek, testvéreim, ha különféle próbákkal kerültök szembe,


3. vers

hiszen tudjátok azt, hogy a hitetek próbája kitartást eredményez.


4. vers

A kitartás pedig hadd érje el a célját, hogy teljesek és minden tekintetben épek legyetek, és semminek se legyetek híján.


5. vers

Ha tehát valamelyikőtöknek bölcsességre van szüksége, kitartóan kérje azt Istentől – mert ő nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek –, és megadatik neki.


6. vers

De hittel kérje kitartóan, egyáltalán nem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tengernek szél űzte és ide-oda hajtott hulláma.


7. vers

Az ilyen ember bizony ne számítson arra, hogy bármit is kap majd Jehovától;


8. vers

határozatlan ember ő, minden tettében ingatag.


9. vers

Az alacsony sorú testvér pedig örüljön a felmagasztalásának,


10. vers

és a gazdag a megaláztatásának, mert ő, mint a mező virága, el fog múlni.


11. vers

Mert ahogy felkel a nap, tikkasztó hőséget árasztva kiszárítja a növényt, és lehull annak virága, szépsége pedig elvész, úgy a gazdag ember is el fog hervadni, miközben céljai megvalósítására törekszik.


12. vers

Boldog az az ember, aki kitartással tűri a próbát, mert miután elnyeri Isten tetszését, megkapja az élet koronáját, amelyet Jehova azoknak ígért, akik nem szűnnek meg szeretni őt.


13. vers

Senki ne mondja, amikor próba alatt áll: „Isten tesz próbára.” Rossz dolgokkal ugyanis nem lehet próbára tenni Istent, és ő maga sem tesz ilyesmikkel próbára senkit.


14. vers

Hanem mindenki úgy van próbára téve, hogy a saját kívánsága vonzza és csábítja.


15. vers

Mikor aztán a kívánság megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, mikor elkövetik, halált hoz világra.


16. vers

Ne vezessenek félre titeket, szeretett testvéreim!


17. vers

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, az égi világosság Atyjától jön alá, aki nem változik, mint az elmozduló árnyék.


18. vers

Az volt az akarata, hogy világra hozzon minket az igazság szava által, hogy valamiféle első termése legyünk a teremtményeinek.


19. vers

Tudjátok meg ezt, szeretett testvéreim: Legyen mindenki gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra,


20. vers

mert ember haragja nem szolgálja Isten igazságosságát.


21. vers

Ezért szabaduljatok meg minden szennytől és a rosszaság minden nyomától, és fogadjátok szelíden, amikor Isten belétek plántálja a szót, amely képes megmenteni titeket.


22. vers

De engedelmeskedjetek is a szónak, ne csupán hallgassátok azt, hamis érveléssel ámítva magatokat.


23. vers

Mert ha valaki hallgatja a szót, de nem engedelmeskedik neki, az hasonló az olyan emberhez, aki a saját arcát nézi a tükörben.


24. vers

Ugyanis megnézi magát, aztán elmegy, és máris elfelejti, milyen ember is ő.


25. vers

De aki beletekint a tökéletes törvénybe, mely szabaddá tesz, és megmarad annál, az nem feledékeny hallgatója a szónak, hanem engedelmeskedik annak, és boldog lesz, mivel cselekszi azt.


26. vers

Ha valaki úgy gondolja, hogy Istent imádja, de nem tartja féken a nyelvét, az ámítja a saját szívét, és hiábavaló az imádata.


27. vers

Istenünk és Atyánk álláspontja szerint a tiszta és beszennyezetlen imádati forma ez: gondot viselni az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban, és szennyfolt nélkül megőrizni magunkat a világtól.

Fejezetek:


Könyvek