⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Lukács evangéliuma

1. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Már sokan vállalkoztak arra, hogy beszámolót állítsanak össze azokról a tényekről, amelyek teljesen hitelesek számunkra,


2. vers

úgy, ahogy ezeket továbbadták nekünk azok, akik kezdettől fogva szemtanúk és az üzenet szolgái voltak.


3. vers

Ezért én is eltökéltem – mivel mindennek pontosan utánajártam az elejétől kezdve –, hogy leírom neked a történteket logikus sorrendben, igen nagyra becsült Teofilusz,


4. vers

hogy pontosan megtudd, mennyire biztosak azok a dolgok, amelyeket szóban tanítottak neked.


5. vers

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban volt egy Zakariás nevű pap Abija osztályából. A felesége Áron lányai közül való volt, és Erzsébetnek hívták.


6. vers

Mindketten igazságosak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül jártak Jehova minden parancsolatával és törvényes követelményével összhangban.


7. vers

Gyermekük azonban nem volt, mert Erzsébet meddő volt, és mind a ketten idősek voltak.


8. vers

Egyszer, amikor Zakariás papként szolgált osztályának beosztása szerint Isten előtt,


9. vers

a papi tisztség bevett gyakorlata szerint rákerült a sor, hogy Jehova szentélyébe lépve füstölőszert ajánljon fel.


10. vers

Az egész sokaság pedig kívül imádkozott a füstölőszer felajánlásának órájában.


11. vers

Ekkor megjelent neki Jehova angyala, a füstölőoltár jobb oldalánál állva.


12. vers

Zakariás pedig ennek láttán nyugtalanná vált, és félelem fogta el.


13. vers

Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert könyörgésed kedvező meghallgatásra talált, és Erzsébet, a feleséged fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak.


14. vers

Örülni fogsz, és nagyon boldog leszel, és sokan örömmel fogadják majd a születését,


15. vers

mert nagy lesz ő Jehova szemében. Bort vagy bármilyen alkoholt pedig egyáltalán nem szabad innia. Már a születése előtt áthatja őt a szent szellem,


16. vers

és az izraeliták közül sokakat visszafordít Istenükhöz, Jehovához.


17. vers

Azonkívül előtte fog járni Illés szellemével és erejével, hogy visszafordítsa az apák szívét a gyermekekhez, és segítsen az engedetleneknek bölcsen cselekedni, és azt tenni, ami helyes, hogy felkészített népet állítson Jehova elé.”


18. vers

Zakariás pedig ezt mondta az angyalnak: „Hogyan lehetnék biztos ebben? Hiszen öreg vagyok, és a feleségem is idős már.”


19. vers

Az angyal így felelt neki: „Én Gábriel vagyok, aki ott állok Isten előtt, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és elmondjam neked ezt a jó hírt.


20. vers

De mivel nem hittél a szavaimnak, amelyek beteljesednek a meghatározott időben, megnémulsz, és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ezek meg nem lesznek.”


21. vers

A nép eközben egyre csak várta Zakariást, és csodálkoztak azon, hogy olyan sokáig van a szentélyben.


22. vers

Amikor kijött, nem tudott velük beszélni, és rájöttek, hogy természetfölötti látomást látott az imént a szentélyben. Ő pedig jeleket mutogatott nekik, de néma maradt.


23. vers

Amikor aztán leteltek szent szolgálatának napjai, hazament.


24. vers

Néhány nappal később a felesége, Erzsébet teherbe esett. Öt hónapig visszavonultan élt, és ezt mondta:


25. vers

„Ezt tette értem Jehova ezekben a napokban. Felém fordította figyelmét, hogy elvegye gyalázatomat az emberek között.”


26. vers

Amikor Erzsébet a hatodik hónapban volt, Isten elküldte Gábriel angyalt egy Názáret nevű galileai városba


27. vers

egy szűzhöz, aki egy József nevű férfinak, Dávid leszármazottjának a jegyese volt. A szüzet pedig Máriának hívták.


28. vers

És az angyal, amikor odament hozzá, így szólt: „Légy üdvözölve, te nagy kegyben részesített asszony! Jehova veled van.”


29. vers

Ő azonban rendkívül összezavarodott ennek hallatán, és azon töprengett, hogy miféle üdvözlés lehet ez.


30. vers

Ezért az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyet találtál Isten előtt.


31. vers

Teherbe esel, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.


32. vers

Ő nagy lesz, és a legfelségesebb Isten Fiának fogják hívni, és Jehova Isten neki adja ősapjának, Dávidnak a trónját,


33. vers

és királyként fog uralkodni Jákob leszármazottai fölött örökké, és királyságának nem lesz vége.”


34. vers

Mária azonban ezt mondta az angyalnak: „Hogyan lesz ez, hiszen nekem nincs nemi kapcsolatom férfival.”


35. vers

Válaszul az angyal ezt mondta neki: „Szent szellem száll rád, és a legfelségesebb Isten ereje árnyékol be téged. Ezért fogják a születendőt szentnek hívni, Isten Fiának.


36. vers

Erzsébet, a rokonod – noha idős, és az emberek azt mondták róla, hogy meddő – most hat hónapos terhes,


37. vers

mert Istennek egy kijelentése sem marad beteljesületlenül.”


38. vers

Mária erre ezt mondta: „Jehova rabszolgalánya vagyok. Történjen velem a kijelentésed szerint!” Ekkor eltávozott tőle az angyal.


39. vers

Útra kelt Mária azokban a napokban, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába.


40. vers

Amikor belépett Zakariás otthonába, üdvözölte Erzsébetet.


41. vers

Amint Erzsébet meghallotta Mária üdvözlését, a magzat megmozdult a méhében, Erzsébetet pedig áthatotta a szent szellem,


42. vers

és felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!


43. vers

Hát hogy lehet az, hogy enyém e kiváltság, hogy az én Uram anyja jön énhozzám?


44. vers

Mert ahogy meghallottam üdvözlésedet, örömében megmozdult a magzat a méhemben.


45. vers

Boldog az az asszony, aki hitt, mert minden beteljesedik majd, amit Jehova mondott neki.”


46. vers

Mária pedig így szólt: „Magasztalja a lelkem Jehovát,


47. vers

és nem tudom megállni, hogy ne ujjongjak Istennek, az én megmentőmnek,


48. vers

mert letekintett rabszolgalányának alacsony sorára. Mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék,


49. vers

mert nagy dolgokat tett értem a hatalmas Isten, és szent az ő neve,


50. vers

és irgalma nemzedékről nemzedékre azokon nyugszik, akik mélységesen tisztelik őt.


51. vers

Hatalmas dolgokat vitt véghez karjával, szétszórta azokat, akik gőgösek.


52. vers

Hatalmasokat taszított le trónjukról, és alacsony sorúakat magasztalt fel.


53. vers

Éhezőket elégített meg jó dolgokkal, és vagyonosokat küldött el üres kézzel.


54. vers

Segítségére sietett a szolgájának, Izraelnek, kifejezve, hogy emlékszik arra az ígéretére, hogy örökké irgalmas lesz,


55. vers

ahogyan megmondta ősapáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának.”


56. vers

Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, majd visszatért az otthonába.


57. vers

Erzsébet számára pedig elérkezett a szülés ideje, és fiút szült.


58. vers

A szomszédok és a rokonai hallották, hogy Jehova nagy irgalmat tanúsított iránta, és együtt örültek vele.


59. vers

A nyolcadik napon pedig eljöttek, hogy körülmetéljék a kisgyermeket, és az apja után Zakariásnak akarták nevezni.


60. vers

De az anyja így válaszolt: „Nem, hanem Jánosnak fogják nevezni.”


61. vers

Erre ezt mondták neki: „Egyik rokonodat sem hívják így.”


62. vers

Aztán megkérdezték az apját jelekkel, hogy mit akar, hogyan nevezzék.


63. vers

Ő pedig kért egy táblát, és ezt írta: „János a neve.” Erre mindnyájan nagyon elcsodálkoztak.


64. vers

Neki pedig rögtön megnyílt a szája, és megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és dicsőítette Istent.


65. vers

Erre félelem fogta el mindazokat, akik a szomszédságukban laktak, és Júdea egész hegyvidékén beszélni kezdtek erről.


66. vers

És akik csak hallották, szívükbe vésték ezt, és így szóltak: „Mi lesz ebből a kisgyermekből?” Mert bizony Jehova vele volt.


67. vers

Majd az apját, Zakariást áthatotta a szent szellem, és így prófétált:


68. vers

„Dicsőség Jehovának, Izrael Istenének, mert a népére fordította figyelmét, és szabadítást szerzett neki.


69. vers

És hatalmas megmentőt adott nekünk az ő szolgájának, Dávidnak a királyi leszármazási vonalán,


70. vers

mint ahogy szent prófétái által régtől fogva beszélt


71. vers

arról, hogy megment minket ellenségeinktől és minden gyűlölőnk kezéből.


72. vers

Ősapáinkra való tekintettel irgalmas lesz hozzánk, és megemlékezik szent szövetségéről,


73. vers

az ősapánknak, Ábrahámnak tett esküről,


74. vers

hogy miután megszabadultunk ellenségeink kezéből, megadja nekünk azt a kiváltságot, hogy félelem nélkül szent szolgálatot végezzünk neki


75. vers

hűséggel és igazságossággal őelőtte minden napunkon.


76. vers

Ami pedig téged illet, kisgyermek, a legfelségesebb Isten prófétájának fognak hívni, mert Jehova előtt fogsz járni, hogy előkészítsd útjait,


77. vers

hogy ismeretet adj át a népének a megmentésről, amely bűneinek megbocsátása által van,


78. vers

Istenünk gyengéd könyörületéből. Ezzel a könyörülettel hajnal virrad ránk a magasságból,


79. vers

hogy világosságot adjon azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, és hogy lábunkat a béke útján vezesse.”


80. vers

A kisgyermek pedig felnőtt, és megerősödött szellemben, és a pusztában maradt addig a napig, amelyen nyilvánosan megmutatta magát Izraelnek.

Fejezetek:


Könyvek