⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

A galáciaiaknak

1. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6


1. vers

Pál, egy apostol, akit nem emberek neveztek ki apostolnak, hanem Jézus Krisztus és Isten, az Atya, aki feltámasztotta őt a halottak közül,


2. vers

és a velem levő testvérek mind Galácia gyülekezeteinek:


3. vers

Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!


4. vers

Ő saját magát adta a bűneinkért, hogy megszabadítson minket a jelenlegi gonosz világrendszerből, a mi Istenünk és Atyánk akaratával összhangban,


5. vers

akié a dicsőség örökkön örökké! Ámen.


6. vers

Csodálkozom, hogy ilyen gyorsan elfordultok attól, aki Krisztus ki nem érdemelt kedvességével elhívott benneteket, és egy másfajta jó hírre hallgattok.


7. vers

Nem mintha lenne másik jó hír, csak vannak egyesek, akik bajt okoznak nektek, és ki akarják forgatni a Krisztusról szóló jó hírt.


8. vers

De még ha mi vagy az égből egy angyal hirdetne is nektek jó hírként valamit azon a jó híren kívül, amit mi hirdettünk nektek, átkozott legyen!


9. vers

Már mondtuk ugyan, de most ismét mondom: akárki is az, aki jó hírként hirdet nektek valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átkozott legyen!


10. vers

Most akkor embereket próbálok meggyőzni, vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem a kedvére lenni? Ha még mindig embereknek keresném a kedvét, nem lennék Krisztus rabszolgája.


11. vers

Szeretném, ha tudnátok, testvérek, hogy a jó hír, melyet hirdettem nektek, nem emberektől származik,


12. vers

mert nem emberektől kaptam, és nem is ők tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki nekem.


13. vers

Természetesen hallottatok róla, hogyan viselkedtem korábban a judaizmus követőjeként, hogy ádázul üldöztem Isten gyülekezetét, és el akartam pusztítani.


14. vers

Jártasabb voltam a judaizmusban, mint sok kortársam a népemből, mivel sokkal buzgóbban követtem az ősapáim hagyományait.


15. vers

De amikor Isten, aki lehetővé tette, hogy megszülessek, és aki elhívott az ő ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően, jónak gondolta,


16. vers

hogy hirdessem a jó hírt a nemzeteknek, és így megismerhessék a Fiát, akkor egy emberrel sem beszéltem erről azonnal.


17. vers

Jeruzsálembe sem mentem fel azokhoz, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem Arábiába mentem, majd visszatértem Damaszkuszba.


18. vers

Aztán három évvel később felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam 15 napig.


19. vers

De senki mással nem találkoztam az apostolok közül, csupán Jakabbal, az Úr testvérével.


20. vers

Biztosítalak benneteket Isten előtt, hogy amit írok nektek, az nem hazugság.


21. vers

Ezután Szíria és Cilicia vidékére mentem.


22. vers

Ám Krisztusnak a Júdeában levő gyülekezetei nem ismertek személyesen.


23. vers

Mindig csak ezt hallották: „Az az ember, aki korábban üldözött minket, és el akarta pusztítani a gyülekezeteket, most hirdeti a jó hírt.”


24. vers

Így hát dicsőíteni kezdték miattam Istent.

Fejezetek:


Könyvek