⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

János jelenései

1. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezt a kinyilatkoztatást Isten adta Jézus Krisztusnak, hogy feltárja a rabszolgáinak azokat, amiknek rövidesen meg kell történniük. Jézus elküldte az angyalát, és általa jelekben bemutatta ezt a rabszolgájának, Jánosnak,


2. vers

aki aztán tanúskodott arról, amit Isten mondott, és amiről Jézus Krisztus tanúskodott, igen, mindarról, amit látott.


3. vers

Boldog, aki felolvassa és akik hallják e prófécia szavait, valamint akik megtartják a benne megírtakat, mert a meghatározott idő közel van.


4. vers

János írja ezt az Ázsia tartományban levő hét gyülekezetnek:

Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek „attól, aki van, aki volt, és aki eljön”, a trónja előtt levő hét szellemtől


5. vers

és Jézus Krisztustól, aki „a hű tanú”, „az elsőszülött a halottak közül” és „a föld királyainak uralkodója”!

Aki szeret minket, és aki a saját vére által megszabadított bennünket a bűneinktől


6. vers

– és királyokká meg az ő Istenének és Atyjának a papjaivá tett minket –, igen, övé legyen a dicsőség és a hatalom örökké! Ámen.


7. vers

Nézzétek, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, azok is, akik átszúrták, és a föld minden törzse veri magát bánatában miatta. Igen, ámen.


8. vers

„Én vagyok az alfa és az ómega – ezt mondja Jehova Isten –, aki van, aki volt, és aki eljön, a Mindenható.”


9. vers

Én, János, a testvéretek és Jézus követőjeként a társatok a nyomorúságban, a királyságban és a kitartásban, a Pátmosznak nevezett szigeten voltam, mert Istenről beszéltem és Jézusról tanúskodtam.


10. vers

A szellem hatása alatt az Úr napján találtam magam, és a hátam mögött egy trombitáéhoz hasonló erős hangot hallottam,


11. vers

amely így szólt: „Amit látsz, írd le egy tekercsbe, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efézusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába.”


12. vers

Megfordultam, hogy lássam, ki szól hozzám, és ahogy megfordultam, hét arany lámpatartót láttam,


13. vers

és a lámpatartók között emberfiához hasonló valakit, akin bokáig érő ruha volt, és a mellén aranyöv.


14. vers

A feje és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó, a szeme olyan volt, mint a tűzláng,


15. vers

a lába, mint a kemencében izzó finom réz, a hangja pedig, mint sok víz zúgása.


16. vers

Jobb kezében hét csillag volt, és a szájából éles, hosszú, kétélű kard jött ki, az arca pedig olyan volt, mint a verőfényes nap.


17. vers

Amikor megláttam, a lába elé estem, mint egy halott.

Ő pedig rám tette a jobb kezét, és ezt mondta: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó,


18. vers

és az élő. Meghaltam, de nézd, örökkön örökké élek, és nálam vannak a halál és a sír kulcsai.


19. vers

Írd le tehát, amiket láttál, amik most történnek, és amik ezek után fognak történni.


20. vers

A hét csillag, melyet a jobb kezemben láttál, és a hét arany lámpatartó szent titok, és a magyarázata ez: a hét csillag a hét gyülekezet angyalait jelenti, a hét lámpatartó pedig a hét gyülekezetet.

Fejezetek:


Könyvek