1. fejezet
Az első beszámolót, ó, Teofilusz, arról írtam, hogy mi mindent tett és tanított Jézus
addig a napig, amelyen felvitetett, miután a szent szellem által utasításokat adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.
Miután szenvedett, sok cáfolhatatlan bizonyíték által tette egyértelművé nekik, hogy él. 40 napon át látták őt, és ő Isten királyságáról beszélt.
Amikor együtt volt velük, erre utasította őket: „Ne menjetek el Jeruzsálemből, hanem kitartóan várjátok, hogy beteljesedjen, amit az Atya megígért, amiről hallottatok tőlem.
Mert János ugyan vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva szent szellemmel lesztek megkeresztelve.”
Mikor aztán ismét egybegyűltek, megkérdezték őt: „Uram, mostanában állítod helyre Izraelnek a királyságot?”
Ő ezt mondta nekik: „Nem szükséges tudnotok azokról az időkről vagy időszakokról, amelyekről csak az Atyának van hatalma dönteni.
De erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig.”
Miután ezeket mondta, Isten a szemük láttára felemelte Jézust, és egy felhő takarta el őt a szemük elől.
És amint szemüket az égre szegezték, miközben távozott, egyszeriben csak ott állt mellettük két férfi fehér ruhában,
és így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok itt az égre nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek az égbe, ugyanúgy fog eljönni, ahogy az égbe menni láttátok.”
Akkor az Olajfák hegyéről – mely közel van Jeruzsálemhez, csupán egy sabbatnapi útra – visszatértek Jeruzsálembe.
Mikor megérkeztek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt. Ott volt Péter, csakúgy, mint János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, aki Alfeus fia, Simon, a buzgó, és Júdás, aki Jakab fia.
Ezek mindannyian egy célból gyűltek össze, és rendületlenül imádkoztak néhány asszonnyal, Jézus testvéreivel és az anyjával, Máriával együtt.
Azokban a napokban pedig felállt Péter a testvérek között (összesen mintegy 120 fő volt ott), és így szólt:
„Férfiak, testvérek, be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a szent szellem Dávid által jövendölt Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik letartóztatták Jézust.
Mert közénk tartozott, és ki lett választva, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban.
(Ez az ember pedig földet vett az igazságtalanul szerzett béréből, és fejjel lefelé zuhanva a teste széthasadt, és minden belső része kiomlott.
Ez tudomására jutott Jeruzsálem minden lakosának, úgyhogy elnevezték azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek.)
Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: »Lakóhelye legyen pusztává, és ne legyen lakója«, és »felvigyázói tisztségét más vegye át«.
Ezért azok közül a férfiak közül válasszunk ki valakit, akik mindig velünk tartottak, amikor az Úr Jézus közöttünk tevékenykedett,
attól kezdve, hogy János megkeresztelte, addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk. Hozzánk hasonlóan olyan valaki legyen, aki szemtanúja volt Jézus feltámadásának.”
Így hát javasoltak kettőt: Józsefet, akit Barsabásnak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, meg Mátyást.
Majd így imádkoztak: „Te, ó, Jehova, aki mindenkinek a szívét ismered, jelöld meg, e kettő közül melyiket választottad,
hogy átvegye azt a szolgálatot és apostolságot, amelyet Júdás elhagyott, hogy elmenjen a maga útjára.”
Sorsot vetettek hát rájuk, és a sors Mátyásra esett; és a 11 apostolhoz tartozónak tekintették.