⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Apostolok cselekedetei

18. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezután Pál elhagyta Athént, és Korintuszba ment.


2. vers

Ott találkozott egy Akvila nevű, pontuszi születésű zsidóval, aki nem sokkal azelőtt jött Itáliából a feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából. Elment hát hozzájuk,


3. vers

és mivel ugyanaz volt a mestersége, az otthonukban maradt, és velük dolgozott, ugyanis ők is sátorkészítők voltak.


4. vers

Minden sabbaton előadást tartott a zsinagógában, és meggyőzően beszélt zsidókhoz és görögökhöz.


5. vers

Mikor Silás is, és Timóteusz is lejött Makedóniából, Pál a szó prédikálásának szentelte magát, tanúskodva a zsidóknak, hogy bizonyítsa: Jézus a Krisztus.


6. vers

De miután állandóan ellenszegültek neki, és becsmérlően beszéltek, megrázta ruháit, és ezt mondta nekik: „Ti lesztek a felelősök a halálotokért. Én tiszta vagyok. Mostantól fogva a nemzetekből valókhoz fogok menni.”


7. vers

El is távozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű ember házába ment, aki Isten imádója volt, és akinek a háza közvetlenül a zsinagóga mellett állt.


8. vers

Kriszpusz, a zsinagóga egyik vezetője pedig hinni kezdett az Úrban, és ugyanígy az egész háznépe is. És sokan azok közül a korintusziak közül, akik hallották az üzenetet, hinni kezdtek, és megkeresztelkedtek.


9. vers

Ezenfelül egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj, hanem továbbra is beszélj, és ne hallgass,


10. vers

mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni, hogy ártson neked; mert sok emberem van ebben a városban.”


11. vers

Ott maradt hát egy évig és hat hónapig, tanítva közöttük Isten szavát.


12. vers

Mikor pedig Gallió volt Akhája prokonzulja, a zsidók együttes erővel rátámadtak Pálra, a bírói szék elé vitték,


13. vers

és ezt mondták: „Ez a férfi arra veszi rá az embereket, hogy a törvénnyel ellentétes módon imádják Istent.”


14. vers

Mikor azonban Pál szólni akart, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ó, zsidók, ha csakugyan valami helytelenségről vagy súlyos bűncselekményről volna szó, lenne rá okom, hogy türelmesen végighallgassalak titeket.


15. vers

De ha beszéddel, nevekkel és a saját törvényetekkel kapcsolatos vitás kérdésekről van szó, intézzétek el magatok. Ezeknek én nem óhajtok a bírája lenni.”


16. vers

Azzal határozottan elküldte őket a bírói széktől.


17. vers

Erre mindannyian megragadták Szosztenészt, a zsinagóga egyik vezetőjét, és verni kezdték a bírói szék előtt. Ám Gallió mit sem törődött ezekkel a dolgokkal.


18. vers

Pál azonban, miután jó néhány napig maradt még, elbúcsúzott a testvérektől, és Priszcillával meg Akvilával együtt elhajózott Szíria felé. Kenkreában rövidre nyíratta a haját, ugyanis korábban fogadalmat tett.


19. vers

Mikor megérkeztek Efézusba, otthagyta őket, ő maga pedig bement a zsinagógába, és érvelt a zsidóknak.


20. vers

Bár egyre csak kérték, hogy maradjon még, nem egyezett bele,


21. vers

hanem elbúcsúzott, és ezt mondta nekik: „Visszatérek hozzátok, ha Jehova úgy akarja.” Majd tengerre szállt Efézusban,


22. vers

és leért Cezáreába. Aztán felment, üdvözölte a gyülekezetet, utána pedig lement Antiókiába.


23. vers

Miután ott töltött egy bizonyos időt, elindult, és sorra bejárta a helységeket Galácia vidékén és Frígiában, erősítve az összes tanítványt.


24. vers

Efézusba érkezett pedig egy Apollós nevű, alexandriai születésű zsidó férfi. Ékesszóló ember volt, és igen jártas az Írásokban.


25. vers

Már kapott oktatást Jehova útjáról, és mivel izzott a szellemtől, pontosan szólta és tanította a Jézusra vonatkozó dolgokat, de csak a János által hirdetett keresztséget ismerte.


26. vers

Bátran kezdett beszélni a zsinagógában. Amikor Priszcilla és Akvila hallották őt, maguk mellé vették, és még pontosabban kifejtették neki Isten útját.


27. vers

Továbbá, mivel Akhájába akart átmenni, a testvérek írtak a tanítványoknak, buzdítva őket, hogy fogadják őt kedvesen. Így amikor odaért, nagy segítségére volt azoknak, akik Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően lettek hívőkké.


28. vers

Ugyanis meggyőzően és részletekbe menően bizonyította nyilvánosan, hogy a zsidóknak nincs igazuk, rámutatva az Írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

Fejezetek:


Könyvek