⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Apostolok cselekedetei

19. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Az események előrehaladtával, amíg Apollós Korintuszban volt, Pál átment a szárazföld belsejében fekvő vidékeken, és leért Efézusba. Talált ott néhány tanítványt,


2. vers

és így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e szent szellemet, amikor hívőkké lettetek?” Azok ezt válaszolták neki: „Hiszen még soha nem hallottuk, hogy volna szent szellem.”


3. vers

Ő erre ezt kérdezte: „Akkor milyenfajta keresztséggel keresztelkedtetek meg?” Ezt mondták: „János keresztségével.”


4. vers

Pál így szólt: „János a megbánást jelképező keresztséggel keresztelt, és azt mondta a népnek, hogy higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban.”


5. vers

Ezt hallva megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében.


6. vers

És amikor Pál rájuk tette a kezét, eljött rájuk a szent szellem, és kezdtek idegen nyelveken szólni és prófétálni.


7. vers

Ezek a férfiak összesen mintegy 12-en voltak.


8. vers

Pál ezután bement a zsinagógába, és bátorsággal beszélt három hónapon át, mialatt előadásokat tartott és meggyőzően érvelt Isten királyságával kapcsolatban.


9. vers

Mikor azonban egyesek makacsul ellenálltak, és nem hittek, továbbá gyalázkodva beszéltek az Útról a tömeg előtt, otthagyta őket, különválasztotta tőlük a tanítványokat, és naponta előadásokat tartott Tirannusz iskolájának előadótermében.


10. vers

Ez két éven át folyt, úgyhogy mindazok, akik Ázsia tartományban laktak, hallották az Úr szavát, zsidók és görögök egyaránt.


11. vers

Isten pedig továbbra is rendkívül hatalmas cselekedeteket vitt véghez Pál által,


12. vers

úgyhogy még azokat a kendőket meg kötényeket is elvitték a betegekhez, amelyekhez hozzáért a teste. Így a betegek meggyógyultak, és a gonosz szellemek kimentek belőlük.


13. vers

A démonűzést gyakorló zsidók közül néhányan, akik mindenfelé jártak-keltek, szintén megpróbálták felhasználni az Úr Jézus nevét, amikor ezt mondták azoknak, akikben gonosz szellemek voltak: „Ünnepélyesen kényszerítelek titeket Jézus hatalma által, akiről Pál prédikál.”


14. vers

Egy Szkéva nevű, magas rangú zsidó papnak pedig volt hét fia, akik ezt tették.


15. vers

A gonosz szellem azonban ezt válaszolta nekik: „Jézust ismerem, Pál is ismert előttem, de ti kik vagytok?”


16. vers

Erre az az ember, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, egymás után föléjük kerekedett, és diadalmaskodott rajtuk, úgyhogy meztelenül és sebesülten menekültek ki abból a házból.


17. vers

Ez mindenkinek a tudomására jutott, mind a zsidóknak, mind a görögöknek, akik Efézusban laktak, és félelem fogta el mindnyájukat, az Úr Jézus nevét pedig még nagyobb tisztelet övezte.


18. vers

Sokan eljöttek azok közül, akik hívőkké lettek, és nyíltan beismerték bűneiket, és bevallották, hogy mit gyakoroltak.


19. vers

Igen, a mágiát űzők közül elég sokan összehordták könyveiket, és mindenki előtt elégették őket. Összeszámolva azok árát, értéküket 50 000 ezüstnek találták.


20. vers

Így Jehova szava továbbra is rendkívüli mértékben terjedt és tért hódított.


21. vers

Miután pedig ezek megtörténtek, Pál elhatározta, hogy átmenve Makedónián és Akháján, Jeruzsálembe utazik. Ezt mondta: „Miután oda eljutottam, Rómát is látnom kell.”


22. vers

Elküldött hát Makedóniába kettőt azok közül, akik szolgáltak neki, Timóteuszt és Erásztuszt, ő viszont egy ideig még ott maradt Ázsia tartományban.


23. vers

Ebben az időben elég nagy zűrzavar támadt az Út miatt.


24. vers

Egy Demetriusz nevű ezüstműves ugyanis ezüst Artemisz-szentélyek készítésével jelentős haszonhoz juttatta a kézműveseket.


25. vers

Összehívta őket meg a hasonló dolgokat készítő mesterembereket, és így szólt: „Férfiak, jól tudjátok, hogy ennek a foglalkozásnak köszönhetjük a jómódunkat.


26. vers

De látjátok és halljátok, hogyan győzött meg ez a Pál egy tekintélyes sokaságot, és hogyan bírta őket más nézetre, nemcsak Efézusban, hanem szinte egész Ázsia tartományban, azt mondva, hogy amiket kézzel készítenek, azok valójában nem istenek.


27. vers

Ezenfelül nemcsak az a veszély fenyeget, hogy a szakmánk rossz hírbe kerül, hanem az is, hogy a nagy Artemisz istennő templomát semmire sem fogják becsülni, őt pedig, akit egész Ázsia tartomány és a lakott föld imád, megfosztják a dicsőségétől.”


28. vers

Ezt hallva haragra gerjedtek, és kiáltozni kezdtek: „Nagy az efézusiak Artemisze!”


29. vers

Így hát a városban eluralkodott a fejetlenség. Mindannyian a színházba rohantak, és közben magukkal vonszolták a makedón Gájuszt és Arisztárkuszt, Pál útitársait.


30. vers

Pál be akart menni a néphez, de a tanítványok nem engedték.


31. vers

Még az ünnepekkel és játékokkal foglalkozó bizottság tagjai közül is üzentek neki némelyek, akik barátságosak voltak vele, és kérlelték őt, hogy ne merészkedjen a színházba.


32. vers

Mármost ki ezt, ki azt kiáltozta; mert az összegyűlt tömegben fejetlenség uralkodott, és a legtöbbjük nem tudta, miért is gyűltek össze.


33. vers

Aztán előállították Alexandert a sokaságból, a zsidók ugyanis előretuszkolták. Alexander pedig intett a kezével, és elő akarta adni védekezését a népnek.


34. vers

Ám amikor felismerték, hogy zsidó, mindnyájan egyszerre kiáltozni kezdtek, és mintegy két órán át kiabálták: „Nagy az efézusiak Artemisze!”


35. vers

Amikor a városi jegyző végül lecsendesítette a sokaságot, így szólt: „Efézusi férfiak, ugyan ki ne tudná az emberek közül, hogy az efézusiak városa őrzi a nagy Artemisz templomát és az égből lehullott képmását?


36. vers

Mivel ezek vitathatatlan dolgok, őrizzétek meg a nyugalmatokat, és semmit se tegyetek elhamarkodottan.


37. vers

Mert idehoztátok ezeket a férfiakat, akik se nem templomrablók, se nem káromlói az istennőnknek.


38. vers

Ha tehát Demetriusznak és a vele levő kézműveseknek valami ügyük van valakivel, tartanak törvényszéki napokat, és vannak prokonzulok; hozzanak fel vádakat egymás ellen.


39. vers

Ha azonban ezen kívül akartok valamit, afelől rendes gyűlésen kell dönteni.


40. vers

Mert bizony az a veszély fenyeget minket, hogy zendüléssel fognak vádolni a mai dolog miatt, mivel semmilyen okot sem tudunk felhozni erre a rendbontó csődületre.”


41. vers

Majd miután ezeket mondta, szétoszlatta a tömeget.

Fejezetek:


Könyvek