⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.
Sámuel első könyve
25. fejezet
1. vers
Idővel Sámuel meghalt, és egész Izrael összegyűlt, hogy megsirassa, és eltemesse őt otthonában, Rámában. Dávid akkor elindult, és lement Párán pusztájába.
2. vers
Élt pedig egy ember Máonban, akinek Kármelben volt egy gazdasága. Ez az ember igen jómódú volt: 3000 juha és 1000 kecskéje volt. Épp a juhait nyírta Kármelben.
3. vers
A férfit Nábálnak hívták, a feleségét pedig Abigailnak. Az asszony értelmes és gyönyörű volt, a férje ellenben durva, rossz természetű ember; Káleb fiai közé tartozott.
4. vers
Dávid a pusztában megtudta, hogy Nábál a juhait nyírja.
5. vers
Elküldte hát hozzá tíz emberét, ezt mondva nekik: „Menjetek fel Kármelbe, és amikor megérkeztek Nábálhoz, kérdezzétek meg tőle a nevemben, hogy jól van-e.
6. vers
Aztán ezt mondjátok: »Élj soká, és légy jó egészségben te is, és egész háznéped is, és minden, ami a tiéd!
7. vers
Most hallottam, hogy nyírod a juhokat. Amikor a pásztoraid velünk voltak, nem bántottuk őket, és nem veszett el semmijük sem azalatt, míg Kármelben voltak.
8. vers
Kérdezd csak meg az embereidet, és megmondják neked. Bárcsak elnyernék az embereim a jóindulatodat, hiszen örömteli időszakban jöttünk. Kérlek, adj tehát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak valamit, amit nélkülözni tudsz.«”
9. vers
Így hát Dávid emberei oda is mentek, és elmondták mindezt Nábálnak Dávid nevében. Amikor befejezték,
10. vers
Nábál így válaszolt Dávid szolgáinak: „Ki az a Dávid, és ki az az Isai fia? Manapság sok szolga van, aki elszökik az urától.
11. vers
Talán fogjam a kenyeremet, vizemet és állataimat, amelyeket levágtam a nyíróimnak, és olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, honnan valók?”
12. vers
Dávid emberei erre visszamentek, és beszámoltak Dávidnak mindarról, amit hallottak.
13. vers
Dávid rögtön így szólt az embereihez: „Mindenki kösse fel a kardját!” Erre felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és mintegy 400 ember fölment Dávid után, 200-an meg ott maradtak a holminál.
14. vers
Közben az egyik szolga elmondta mindezt Nábál feleségének, Abigailnak: „Dávid követeket küldött a pusztából, hogy jót kívánjanak urunknak, de ő rájuk förmedt.
15. vers
Azok az emberek nagyon jók voltak hozzánk. Sohasem bántottak minket, és semmink sem tűnt el azalatt, míg együtt voltunk velük a mezőn.
16. vers
Éjjel-nappal, egész idő alatt, míg velük voltunk, és terelgettük a nyájat, úgy vettek körül minket, mint egy védőfal.
17. vers
Most pedig döntsd el, hogy mit teszel, mert az biztos, hogy nagy veszély fenyegeti urunkat és mindannyiunkat, de ő sokkal semmirekellőbb ember annál, hogy beszélni lehessen vele.”
18. vers
Abigail erre sietve fogott 200 kenyeret, két nagy korsó bort, öt elkészített juhot, öt szea pörkölt gabonát, 100 mazsolalepényt meg 200 aszaltfüge-lepényt, és az egészet felrakta a szamarakra.
19. vers
Majd ezt mondta a szolgáinak: „Menjetek előttem. Én követlek titeket.” Férjének, Nábálnak azonban semmit sem szólt.
20. vers
És miközben ő a hegy takarásában szamárháton lefelé tartott, Dávid és az emberei is éppen lefelé jöttek vele szemben, így összetalálkozott velük.
21. vers
Dávid így szólt: „Hiába vigyáztam ennek mindenére a pusztában. Semmi sem hiányzott abból, ami az övé, mégis gonosszal fizet nekem a jóért.
22. vers
Mérjen Isten súlyos büntetést Dávid ellenségeire, ha akár csak egyetlen férfit is életben hagyok reggelre az övéi közül!”
23. vers
Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra borult előtte, és a földig meghajolt.
24. vers
Aztán leborult a lábához, és így szólt: „Uram, rajtam legyen a vétek! Kérlek, hadd beszéljen hozzád szolgálólányod, és hallgasd meg szolgálólányod szavait!
25. vers
Kérlek, uram, ne törődj ezzel a semmirekellő Nábállal, mert olyan ő, amilyen a neve. Nábálnak hívják, és ostoba is. De ami engem illet, szolgálólányod nem látta uram embereit, akiket elküldtél.
26. vers
Most pedig, uram, Jehova visszatartott téged attól, hogy vért onts, és hogy a saját kezeddel bosszút állj. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él, és te élsz! Legyenek hát Nábálhoz hasonlók az ellenségeid, és azok, akik ártani kívánnak uramnak!
27. vers
Ez az ajándék pedig, amelyet szolgálólányod hozott uramnak, legyen az embereké, akik követik az én uramat.
28. vers
Kérlek, bocsásd meg szolgálólányod vétkét, hiszen Jehova biztosan gondoskodni fog arról, hogy a leszármazottaid hosszú időn át királyokként uralkodjanak, mert Jehova harcait harcolja az én uram, és semmilyen gonoszságot sem találtak benned életed napjain.
29. vers
Ha valaki üldözőbe vesz, és életedre tör, uramnak élete Istenednél, Jehovánál lesz, biztonságban begöngyölve az élet tarsolyába. Ellenségeid életét azonban elhajítja, mint köveket a parittyából.
30. vers
És amikor Jehova megtette mindazt a jót, amit uramnak ígért, és kijelöl Izrael vezetőjének,
31. vers
akkor nem kell majd sem bűntudatot, sem megbánást érezned a szívedben amiatt, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy a saját kezével állt bosszút az én uram. Amikor Jehova jót tesz urammal, ne feledkezz meg szolgálólányodról.”
32. vers
Dávid erre így szólt Abigailhoz: „Dicsőség Jehovának, Izrael Istenének, aki elém küldött a mai napon!
33. vers
Áldott legyen értelmességed! Áldott legyél, amiért visszatartottál a mai napon attól, hogy vért ontsak, és hogy bosszút álljak a saját kezemmel!
34. vers
Ha nem siettél volna elém, reggelre egyetlen embere sem maradt volna Nábálnak. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova, Izrael Istene él! Ő az, aki visszatartott attól, hogy ártsak neked!”
35. vers
Dávid ezután elfogadta, amit Abigail hozott neki, és így szólt hozzá: „Menj fel házadba békével. Lásd, hallgattam rád, és teljesítem kérésedet.”
36. vers
Később Abigail visszament Nábálhoz, akinek a házában olyan lakoma volt, akár a királyé. Nábál jókedvű volt, és teljesen le volt részegedve. Abigail semmit sem mondott el neki, egészen a reggel felvirradtáig.
37. vers
Reggel aztán, mikorra Nábál kijózanodott, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Nábál szíve olyan lett, mint egy halott szíve, ő maga pedig kővé dermedt.
38. vers
Mintegy tíz nap múlva Jehova halállal sújtotta Nábált.
39. vers
Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, ezt mondta: „Dicsőség Jehovának, mert képviselte ügyemet Nábállal szemben, aki gyalázott engem, és mert visszatartotta szolgáját attól, hogy valamilyen gonoszságot kövessen el. Nábálnak pedig megfizetett Jehova a gonoszságáért.” Dávid ezután üzent Abigailnak, és feleségül kérte őt.
40. vers
El is mentek Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és így szóltak hozzá: „Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen.”
41. vers
Ő nyomban felkelt, meghajolt arccal a föld felé, és ezt mondta: „Itt a te rabszolgád szolgálólányul, hogy uram szolgáinak lábát mossa.”
42. vers
Abigail akkor sietve felkelt, majd a szamarára ült, öt szolgálólánya pedig ott ment mögötte. Elkísérte Dávid követeit, és Dávid felesége lett.
43. vers
Dávid a jezréeli Ahinoámot is elvette már; mindkét asszony a felesége lett.
44. vers
Saul pedig a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához adta lányát, Mikált, Dávid feleségét.
Könyvek
