⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.
Sámuel első könyve
capítulo 25
verso 1
Idővel Sámuel meghalt, és egész Izrael összegyűlt, hogy megsirassa, és eltemesse őt otthonában, Rámában. Dávid akkor elindult, és lement Párán pusztájába.
verso 2
Élt pedig egy ember Máonban, akinek Kármelben volt egy gazdasága. Ez az ember igen jómódú volt: 3000 juha és 1000 kecskéje volt. Épp a juhait nyírta Kármelben.
verso 3
A férfit Nábálnak hívták, a feleségét pedig Abigailnak. Az asszony értelmes és gyönyörű volt, a férje ellenben durva, rossz természetű ember; Káleb fiai közé tartozott.
verso 4
Dávid a pusztában megtudta, hogy Nábál a juhait nyírja.
verso 5
Elküldte hát hozzá tíz emberét, ezt mondva nekik: „Menjetek fel Kármelbe, és amikor megérkeztek Nábálhoz, kérdezzétek meg tőle a nevemben, hogy jól van-e.
verso 6
Aztán ezt mondjátok: »Élj soká, és légy jó egészségben te is, és egész háznéped is, és minden, ami a tiéd!
verso 7
Most hallottam, hogy nyírod a juhokat. Amikor a pásztoraid velünk voltak, nem bántottuk őket, és nem veszett el semmijük sem azalatt, míg Kármelben voltak.
verso 8
Kérdezd csak meg az embereidet, és megmondják neked. Bárcsak elnyernék az embereim a jóindulatodat, hiszen örömteli időszakban jöttünk. Kérlek, adj tehát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak valamit, amit nélkülözni tudsz.«”
verso 9
Így hát Dávid emberei oda is mentek, és elmondták mindezt Nábálnak Dávid nevében. Amikor befejezték,
verso 10
Nábál így válaszolt Dávid szolgáinak: „Ki az a Dávid, és ki az az Isai fia? Manapság sok szolga van, aki elszökik az urától.
verso 11
Talán fogjam a kenyeremet, vizemet és állataimat, amelyeket levágtam a nyíróimnak, és olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, honnan valók?”
verso 12
Dávid emberei erre visszamentek, és beszámoltak Dávidnak mindarról, amit hallottak.
verso 13
Dávid rögtön így szólt az embereihez: „Mindenki kösse fel a kardját!” Erre felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és mintegy 400 ember fölment Dávid után, 200-an meg ott maradtak a holminál.
verso 14
Közben az egyik szolga elmondta mindezt Nábál feleségének, Abigailnak: „Dávid követeket küldött a pusztából, hogy jót kívánjanak urunknak, de ő rájuk förmedt.
verso 15
Azok az emberek nagyon jók voltak hozzánk. Sohasem bántottak minket, és semmink sem tűnt el azalatt, míg együtt voltunk velük a mezőn.
verso 16
Éjjel-nappal, egész idő alatt, míg velük voltunk, és terelgettük a nyájat, úgy vettek körül minket, mint egy védőfal.
verso 17
Most pedig döntsd el, hogy mit teszel, mert az biztos, hogy nagy veszély fenyegeti urunkat és mindannyiunkat, de ő sokkal semmirekellőbb ember annál, hogy beszélni lehessen vele.”
verso 18
Abigail erre sietve fogott 200 kenyeret, két nagy korsó bort, öt elkészített juhot, öt szea pörkölt gabonát, 100 mazsolalepényt meg 200 aszaltfüge-lepényt, és az egészet felrakta a szamarakra.
verso 19
Majd ezt mondta a szolgáinak: „Menjetek előttem. Én követlek titeket.” Férjének, Nábálnak azonban semmit sem szólt.
verso 20
És miközben ő a hegy takarásában szamárháton lefelé tartott, Dávid és az emberei is éppen lefelé jöttek vele szemben, így összetalálkozott velük.
verso 21
Dávid így szólt: „Hiába vigyáztam ennek mindenére a pusztában. Semmi sem hiányzott abból, ami az övé, mégis gonosszal fizet nekem a jóért.
verso 22
Mérjen Isten súlyos büntetést Dávid ellenségeire, ha akár csak egyetlen férfit is életben hagyok reggelre az övéi közül!”
verso 23
Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra borult előtte, és a földig meghajolt.
verso 24
Aztán leborult a lábához, és így szólt: „Uram, rajtam legyen a vétek! Kérlek, hadd beszéljen hozzád szolgálólányod, és hallgasd meg szolgálólányod szavait!
verso 25
Kérlek, uram, ne törődj ezzel a semmirekellő Nábállal, mert olyan ő, amilyen a neve. Nábálnak hívják, és ostoba is. De ami engem illet, szolgálólányod nem látta uram embereit, akiket elküldtél.
verso 26
Most pedig, uram, Jehova visszatartott téged attól, hogy vért onts, és hogy a saját kezeddel bosszút állj. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él, és te élsz! Legyenek hát Nábálhoz hasonlók az ellenségeid, és azok, akik ártani kívánnak uramnak!
verso 27
Ez az ajándék pedig, amelyet szolgálólányod hozott uramnak, legyen az embereké, akik követik az én uramat.
verso 28
Kérlek, bocsásd meg szolgálólányod vétkét, hiszen Jehova biztosan gondoskodni fog arról, hogy a leszármazottaid hosszú időn át királyokként uralkodjanak, mert Jehova harcait harcolja az én uram, és semmilyen gonoszságot sem találtak benned életed napjain.
verso 29
Ha valaki üldözőbe vesz, és életedre tör, uramnak élete Istenednél, Jehovánál lesz, biztonságban begöngyölve az élet tarsolyába. Ellenségeid életét azonban elhajítja, mint köveket a parittyából.
verso 30
És amikor Jehova megtette mindazt a jót, amit uramnak ígért, és kijelöl Izrael vezetőjének,
verso 31
akkor nem kell majd sem bűntudatot, sem megbánást érezned a szívedben amiatt, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy a saját kezével állt bosszút az én uram. Amikor Jehova jót tesz urammal, ne feledkezz meg szolgálólányodról.”
verso 32
Dávid erre így szólt Abigailhoz: „Dicsőség Jehovának, Izrael Istenének, aki elém küldött a mai napon!
verso 33
Áldott legyen értelmességed! Áldott legyél, amiért visszatartottál a mai napon attól, hogy vért ontsak, és hogy bosszút álljak a saját kezemmel!
verso 34
Ha nem siettél volna elém, reggelre egyetlen embere sem maradt volna Nábálnak. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova, Izrael Istene él! Ő az, aki visszatartott attól, hogy ártsak neked!”
verso 35
Dávid ezután elfogadta, amit Abigail hozott neki, és így szólt hozzá: „Menj fel házadba békével. Lásd, hallgattam rád, és teljesítem kérésedet.”
verso 36
Később Abigail visszament Nábálhoz, akinek a házában olyan lakoma volt, akár a királyé. Nábál jókedvű volt, és teljesen le volt részegedve. Abigail semmit sem mondott el neki, egészen a reggel felvirradtáig.
verso 37
Reggel aztán, mikorra Nábál kijózanodott, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Nábál szíve olyan lett, mint egy halott szíve, ő maga pedig kővé dermedt.
verso 38
Mintegy tíz nap múlva Jehova halállal sújtotta Nábált.
verso 39
Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, ezt mondta: „Dicsőség Jehovának, mert képviselte ügyemet Nábállal szemben, aki gyalázott engem, és mert visszatartotta szolgáját attól, hogy valamilyen gonoszságot kövessen el. Nábálnak pedig megfizetett Jehova a gonoszságáért.” Dávid ezután üzent Abigailnak, és feleségül kérte őt.
verso 40
El is mentek Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és így szóltak hozzá: „Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen.”
verso 41
Ő nyomban felkelt, meghajolt arccal a föld felé, és ezt mondta: „Itt a te rabszolgád szolgálólányul, hogy uram szolgáinak lábát mossa.”
verso 42
Abigail akkor sietve felkelt, majd a szamarára ült, öt szolgálólánya pedig ott ment mögötte. Elkísérte Dávid követeit, és Dávid felesége lett.
verso 43
Dávid a jezréeli Ahinoámot is elvette már; mindkét asszony a felesége lett.
verso 44
Saul pedig a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához adta lányát, Mikált, Dávid feleségét.
Libros
