János evangéliuma

6. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezek után Jézus átkelt a Galileai-tengeren, más néven a Tiberiás taván.


2. vers

Nagy sokaság követte, mivel látták csodatetteit, amelyeket a betegekkel tett.


3. vers

Felment Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival.


4. vers

Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.


5. vers

Amikor Jézus feltekintett, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, azt mondta Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?


6. vers

Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.


7. vers

Fülöp így válaszolt: Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég ezeknek, hogy mindenki kapjon valami keveset.


8. vers

Akkor az egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére, azt mondta neki:


9. vers

Van itt egy gyermek, akinek öt árpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek?


10. vers

Jézus pedig azt mondta: Ültessétek le az embereket. Nagy fű volt azon a helyen, és leültek a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.


11. vers

Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta az ott ülőknek, hasonlóképpen a halakat is, amennyit akartak.


12. vers

Amikor jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, nehogy kárba vesszenek!


13. vers

Összeszedték azért, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak az étkezők után.


14. vers

Az emberek, amikor látták a csodálatos jelt, amelyet Jézus tett, azt mondták: Valóban ez az a próféta, akinek el kellett jönnie a világra.


15. vers

Amikor Jézus észrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, visszavonult ismét a hegyre egymagában.


16. vers

Amikor pedig esteledett, tanítványai lementek a tengerhez,


17. vers

és hajóba szálltak, hogy átmenjenek a tengeren túli Kapernaumba. Már sötét volt, de Jézus még mindig nem jött oda hozzájuk.


18. vers

A tenger pedig az erős szél miatt háborgott.


19. vers

Amikor azért huszonöt vagy harmincfutamnyira beeveztek, és meglátták Jézust, amint a tengeren jár, és a hajóhoz közeledik, megrémültek.


20. vers

Ő pedig azt mondta nekik: Én vagyok, ne féljetek!


21. vers

Akkor be akarták venni a hajóba, de a hajó máris azon a parton volt, ahova tartottak.


22. vers

Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság látta, hogy nem volt ott más hajó, csak az az egy, és hogy Jézus nem szállt be a tanítványaival a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el.


23. vers

De jöttek hajók Tiberiásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr.


24. vers

És amikor látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, ők is hajókba szálltak, és Kapernaumba mentek Jézust keresni.


25. vers

Amikor megtalálták a tengeren túl, azt kérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide?


26. vers

Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert csodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok.


27. vers

Ne a veszendő eledelért fáradozzatok, hanem azért az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, akin az Atya Isten pecsétje van.


28. vers

Ekkor azt kérdezték tőle: Mit kell tennünk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?


29. vers

Jézus így válaszolt nekik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.


30. vers

Erre azt kérdezték: Te milyen jelt mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked? Mit teszel?


31. vers

Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogy meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.


32. vers

Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd nektek az igazi mennyei kenyeret,


33. vers

mert az az Isten kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak.


34. vers

Akkor azt mondták neki: Uram, add nekünk mindenkor ezt a kenyeret!


35. vers

Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.


36. vers

De megmondtam nektek, hogy noha láttatok engem, mégsem hisztek.


37. vers

Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el.


38. vers

Mert azért szálltam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.


39. vers

Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.


40. vers

Az pedig az én Atyámnak akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és feltámasszam az utolsó napon.


41. vers

A zsidók zúgolódtak ellene, mert azt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt alá.


42. vers

És azt mondták: Nemde Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját? Hogyan mondhatja akkor, hogy a mennyből szállt alá?


43. vers

Jézus ekkor így válaszolt: Ne zúgolódjatok egymás között!


44. vers

Senki sem jöhet énhozzám, ha az Atya, aki elküldött engem, nem vonzza őt, én pedig feltámasztom majd az utolsó napon.


45. vers

Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindaz, aki hallja az Atyát, és tanul tőle, énhozzám jön.


46. vers

Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.


47. vers

Bizony, bizony mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van.


48. vers

Én vagyok az élet kenyere.


49. vers

A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.


50. vers

De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, hogy aki eszik belőle, ne haljon meg.


51. vers

Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké. Ez a kenyér pedig az én testem, amelyet odaadok a világ életéért.


52. vers

A zsidók egymás között vitatkozni kezdtek, és azt kérdezték: Hogyan adhatja nekünk a testét, hogy azt együk?


53. vers

Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.


54. vers

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon.


55. vers

Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital.


56. vers

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én is őbenne.


57. vers

Ahogy elküldött engem az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam.


58. vers

Ez a kenyér, amely a mennyből szállt alá, nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.


59. vers

Ezeket mondta, amikor Kapernaumban, a zsinagógában tanított.


60. vers

A tanítványai közül többen, akik ezt hallották, azt mondták: Kemény beszéd ez, ki tudja ezt megérteni?


61. vers

Mivel Jézus magától is tudta, hogy emiatt zúgolódnak tanítványai, azt mondta nekik: Ez megbotránkoztat titeket?


62. vers

Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol korábban volt!


63. vers

A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.


64. vers

De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.


65. vers

És azt mondta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg az Atya neki.


66. vers

Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül, és többé nem jártak vele.


67. vers

Jézus meg is kérdezte a tizenkettőt: Vajon ti is el akartok menni?


68. vers

Simon Péter így válaszolt: Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad,


69. vers

és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.


70. vers

Jézus azt felelte: Nemde én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? De egy közületek ördög.


71. vers

Ezt pedig Júdás Iskáriótesre értette, Simon fiára, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül.

Fejezetek:


Könyvek