Ezékiel próféta könyve

40. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Fogságunk huszonötödik eszten­de­jé­ben, az esztendő kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben azután, hogy elfoglalták a várost, éppen ezen a napon rajtam volt az Úr keze, és odavitt engem.


2. vers

Isteni látásokban vitt el engem Izráel földjére, és letett egy igen magas hegyre, amelyen egy városhoz hasonló építmény volt dél felől.


3. vers

Odavitt engem, és íme, egy férfi volt ott: olyan volt a látványa, mint az ércé, és lenzsinór volt a kezében és mérőpálca. A kapuban állt.


4. vers

Ez a férfi így szólt hozzám: Embernek fia! Lásd meg a szemeddel, és halld meg a füleddel! Figyelj mindarra, amit mutatok neked, mert azért kerültél ide, hogy meglásd ezeket. Add tudtára Izráel házának mindazt, amit látsz!


5. vers

Íme, a házon kívül kőfal volt körös-körül. A férfi kezében a mérőpálca hatkönyöknyi volt (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt); és az épület szélességét egy mérőpálcányinak és a magasságát is egy mérőpálcányinak mérte.


6. vers

Azután odament az egyik kapuhoz, amely keletre néz, fölment a lépcsőjén: a kapu küszöbét egy mérőpálcányi szélességűnek mérte, és a másik küszöböt is egy mérőpálcányi szélességűnek.


7. vers

Az őrszobát egy mérőpálcányi hosszúságúnak és egy mérőpálcányi szélességűnek mérte, az őrszobák közét öt könyöknek, a kapu küszöbét pedig – a kapu csarnoka mellett belül – egy mérőpálcányinak


8. vers

és a kapu csarnokát belül egy mérőpálcányinak mérte.


9. vers

A kapu csarnokát nyolc könyöknek, oszlopait pedig kétkönyöknyinek mérte. A kapu csarnoka belül volt.


10. vers

A keleti kapunak mind az egyik, mind a másik oldalán három-három őrszobája volt; azonos mérete volt mind a háromnak, és az oszlopoknak is azonos méretük volt mindkét oldalon.


11. vers

A kapu nyílásának szélességét tíz könyöknek és a kapu hosszúságát tizenhárom könyöknyinek mérte,


12. vers

az őrszobák előtti korlátot egy könyöknek. Egykönyöknyi volt a korlát a másik felől is. Mindegyik őrszoba hat könyök volt az egyik és a másik oldalon is.


13. vers

Majd megmérte a kaput is az egyik őrszoba tetejétől a másik tetejéig: huszonöt könyök volt a szélessége ott, ahol az ajtónyílások egymással szemben voltak.


14. vers

Az oszlopokat hatvankönyöknyinek számolta, és az oszlopokig nyúlt az udvar a kapunál, körös-körül.*


15. vers

A bejárati kapu elejétől a belső kapu csarnokának elejéig ötvenkönyöknyi távolság volt.


16. vers

Az őrszobákon szűk ablakok voltak, és ugyanúgy a kapun belül az oszlopokon is körös-körül.* A csarnokaikon is ilyen ablakok voltak befelé, körös-körül,* az oszlopokon pedig pálmafaragások voltak.


17. vers

Azután bevitt engem a külső udvarba, és íme, ott kamrák voltak, és kőből kirakott padozat készült az udvarban körös-körül. Harminc kamra volt a kőből kirakott padozaton.


18. vers

A kőből kirakott padozat a kapuk oldaláig nyúlt, a kapuk hosszúsága szerint. Ez volt az alsó kőből rakott padozat.


19. vers

Azután megmérte a szélességet az alsó kapu elejétől a belső udvar külső elejéig: száz könyöknek mérte a keleti és az északi oldalon egyaránt.


20. vers

A külső udvarnál, az északra néző kapunak is megmérte a hosszúságát és a szélességét.


21. vers

Három őrszobájának az egyik oldal felől és három őrszobájának a másik oldal felől, valamint oszlopainak és csarnokának a mérete azonos volt az első kapuéval: ötven könyök volt a hosszúsága, és huszonöt könyök a szélessége.


22. vers

Ablakai, csarnoka és pálmafaragásai annak a kapunak a mérete szerint voltak, amely keletre néz. Hét lépcsőfokon lehetett följutni oda, és csarnokai e lépcsők előtt voltak.


23. vers

A belső udvarnak is volt kapuja, szemben az északi és a keleti kapuval, és az egyik kaputól a másik kapuig száz könyök volt a távolság.


24. vers

Azután dél felé vitt engem, és íme, egy kapu volt ott dél felé. Megmérte oszlopait és csarnokait: ugyanaz volt a méretük.


25. vers

Ennek is, és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Olyanok voltak, mint amazok az ablakok. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége pedig huszonöt könyök volt.


26. vers

Feljáratának hét lépcsőfoka volt, és azok előtt volt a csarnoka. Pálmafaragása volt oszlopain mindkét oldal felől.


27. vers

A belső udvarnak dél felé is volt kapuja. Az egyik kaputól a másik kapuig dél felé százkönyöknyi volt a távolság.


28. vers

Akkor bevitt engem a déli kapun át a belső udvarba, és megmérte a déli kaput: ugyanaz volt a mérete, mint amazoknak.


29. vers

Őrszobáinak, oszlopainak és csarnokának ugyanazok voltak a méretei. Ennek és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.


30. vers

Körös-körül csarnokok voltak, hosszúságuk huszonöt könyök, szélességük öt könyök volt.


31. vers

Csarnoka a külső udvar felől volt, oszlopain pálmafaragások voltak, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.


32. vers

Azután elvitt engem a belső udvarba kelet felé, és megmérte a kaput: ugyanaz volt a mérete.


33. vers

Őrszobáinak, oszlopainak és csarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.


34. vers

Csarnoka a külső udvar felől volt, oszlopain pálmafaragások voltak mindkét oldal felől, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.


35. vers

Azután elvitt az északi kapuhoz, és megmérte: ugyanaz volt a mérete.


36. vers

Ennek is voltak őrszobái, oszlopai és csarnoka. Ablakai is voltak körös-körül. Hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.


37. vers

Csarnoka a külső udvar felől volt, pálmafaragások voltak oszlopain mindkét oldal felől, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.


38. vers

Volt ott egy kamra, amelynek ajtaja a kapu csarnokánál volt. Ott mosták meg az egészen elégő áldozatot.


39. vers

A kapu csarnokának egyik és másik oldalánál is volt két asztal, hogy azokon vágják föl az egészen elégő áldozatot, a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot.


40. vers

A külső oldalnál, ahonnan fölmennek az északi kapu bejáratához, két asztal volt, és a kapu csarnokának másik oldalán is volt két asztal.


41. vers

Négy asztal volt az egyik oldal felől, és a másik oldal felől is volt négy asztal, a kapu mellett: összesen nyolc asztal. Ezeken vágták föl az áldozatokat.


42. vers

Az égőáldozat számára négy asztal volt faragott kőből: másfél könyök hosszú, másfél könyök széles, és egy könyök magas. Ezekre teszik azokat a szerszámokat, amelyekkel az égőáldozatot és egyéb áldozatokat megölik.*


43. vers

Egytenyérnyi peremük volt, befelé dőlten odaerősítve körös-körül; s az asztalokra tették az áldozati húst.


44. vers

A belső kapun kívül volt két kamra a belső udvarban. Az egyik az északi kapu oldalánál, amely dél felé nézett, a másik pedig a déli kapu oldalánál, amely észak felé nézett.*


45. vers

Akkor így szólt hozzám: Ez a kamra, amely dél felé néz, azoké a papoké, akik a templomi szolgálatot látják el.


46. vers

Az a kamra pedig, amely észak felé néz, azoké a papoké, akik az oltár szolgálatát látják el. Ezek Cádók fiai, akik Lévi fiai közül az Úrhoz járulhatnak, hogy szolgáljanak neki.


47. vers

Azután megmérte az udvart: hosszúsága száz könyök, és szélessége is száz könyök, tehát négyzet alakú volt. Az oltár pedig a templom előtt állt.


48. vers

Ekkor bevitt engem a ház előcsarnokába, és megmérte a csarnok oszlopait: öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másikon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másikon.*


49. vers

A csarnok hosszúsága húsz könyök volt, szélessége tizenegy könyök, és tíz lépcsőfokon lehetett fölmenni hozzá. Oszlopok voltak a tartóoszlopoknál, egy az egyik oldal felől, egy a másik oldal felől.

Fejezetek:


Könyvek