Ezékiel próféta könyve

37. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Az Úr keze volt rajtam, és kivitt engem az Úr a lélek által, és letett a völgy közepén, amely tele volt csontokkal.


2. vers

Körös-körül vezetett mellettük, és íme, nagyon sok volt belőlük a völgy színén, és íme, nagyon ki voltak száradva.


3. vers

Azt kérdezte tőlem: Embernek fia! Vajon megelevenednek-e ezek a csontok? Így feleltem: Ó, Uram, Istenem, te tudod!


4. vers

Azt mondta nekem: Prófétálj e csontok felől, és ezt mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr beszédét!


5. vers

Így szól az én Uram, az Úr ezeknek a csontoknak: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy megelevenedjetek.


6. vers

Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és bőrrel borítalak be titeket, azután lelket adok belétek, hogy megelevenedjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.


7. vers

Én pedig prófétáltam, ahogy a parancsot kaptam. És amikor prófétálni kezdtem, zúgás hangja támadt, és a csontok összeálltak, egyik csont a másik csonthoz.


8. vers

Íme, láttam, hogy inak lettek rajtuk, hús növekedett, és végül bőr borította be őket. De lélek még nem volt bennük.


9. vers

Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, embernek fia, és mondd a léleknek: Azt mondja az én Uram, az Úr: „A négy szél felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy megelevenedjenek!”


10. vers

Ekkor prófétáltam, ahogyan parancsolta. A lélek pedig beléjük hatolt, megelevenedtek, és a lábukra álltak; igen-igen nagy sereg volt.


11. vers

Azt mondta nekem: Embernek fia! Ezek a csontok Izráel egész háza. Íme, azt mondják: „Elszáradtak csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk lett!”


12. vers

Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az Úr: Íme, megnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek titeket Izráel földjére.


13. vers

Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor megnyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem!


14. vers

Lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és letelepítelek benneteket a földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr szóltam, és meg is cselekedtem” – ezt mondja az én Uram, az Úr.


15. vers

Azután így szólt hozzám az Úr szava:


16. vers

Te, embernek fia, végy egy fadarabot, és írd rá ezt: „Júdáé és társáé, Izráel fiaié”.
Majd végy egy másik fát is, és írd rá ezt: „Józsefé, Efraim fája és társáé, Izráel egész házáé”.


17. vers

Azután illeszd össze azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!


18. vers

És ha azt mondják neked néped fiai: „Magyarázd meg nekünk, mit akarsz ezekkel!”,


19. vers

akkor ezt mondd nekik: Azt mondja az én Uram, az Úr: „Íme, kezembe veszem József fáját, amely Efraimé, és társait, Izráel törzseit, és Júda fájához illesztem őket. Egy fává illesztem össze őket, hogy eggyé legyenek a kezemben.”


20. vers

Ha a szemük láttára kezedben lesznek ezek a fák, amelyekre írtál,


21. vers

így szólj hozzájuk: Azt mondja az én Uram, az Úr: „Íme, elhozom Izráel fiait a népek közül, akik közé csak jutottak, összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre.


22. vers

Egy néppé teszem őket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlen király lesz mindnyájuk királya. Nem lesznek többé két nép, és nem válnak szét többé két királyságra.


23. vers

Többé nem teszik magukat tisztátalanná bálványaikkal, utálatosságaikkal és minden bűnükkel. Megszabadítom őket minden olyan lakóhelyüktől, amelyben vétkeztek, és megtisztítom őket. Népemmé lesznek, és én Istenük leszek.


24. vers

Szolgám, Dávid lesz király fölöttük, és egy pásztora lesz mindnyájuknak. Az én törvényeim szerint járnak, és rendelkezéseimet megőrzik és megcselekszik.


25. vers

Azon a földön laknak, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyen atyáitok is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik mindörökké, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre.


26. vers

Békeszövetséget kötök velük, örökkévaló szövetség lesz ez. Elültetem és megsokasítom őket, és örökre közéjük helyezem szent helyemet.


27. vers

Közöttük lesz a hajlékom, és Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.


28. vers

Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szent helyem közöttük lesz örökre.”

Fejezetek:


Könyvek