⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

Apostolok cselekedetei

capítulo 26


Capítulos:


verso 1

Agrippa így szólt Pálhoz: „Engedélyt kapsz, hogy szólj a magad érdekében.” Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és a következőket mondta védekezésül:


verso 2

„Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazokra nézve, amikkel a zsidók vádolnak, előtted adhatom elő védekezésemet a mai napon,


verso 3

kiváltképpen azért, mert te jól ismered a zsidók minden szokását, csakúgy, mint minden vitás kérdésüket. Ezért kérve kérlek, hallgass meg türelmesen.


verso 4

Nos, hogy hogyan éltem fiatalkoromtól fogva a népem körében és Jeruzsálemben, azt jól tudják mindazok a zsidók,


verso 5

akik régebbről ismernek engem. Ha akarják, tanúsíthatják is, hogy a farizeusok közé tartoztam, akik az imádati formánk legszigorúbb szektáját képviselik.


verso 6

Most mégis azért állok vád alatt, mert annak az ígéretnek a beteljesedésében reménykedem, amelyet Isten az ősapáinknak tett.


verso 7

Ugyanennek az ígéretnek a beteljesedésében reménykedik a 12 törzsünk, azáltal hogy éjjel-nappal buzgón szent szolgálatot végez neki. Ezzel a reménységgel kapcsolatban vádolnak engem a zsidók, ó, király.


verso 8

Miért tartjátok hihetetlennek azt, hogy Isten feltámasztja a halottakat?


verso 9

Ami engem illet, meg voltam róla győződve, hogy sok ellenséges tettet kell elkövetnem a názáreti Jézus ellen.


verso 10

Pontosan ezt tettem Jeruzsálemben, és a szentek közül sokakat börtönbe zártam, mivel felhatalmazást kaptam a magas rangú papoktól. És amikor halálra ítélték őket, a kivégzésük mellett voltam.


verso 11

Sokszor megbüntettem őket az összes zsinagógában, hogy így próbáljam őket hitük megtagadására kényszeríteni. És mivel rettenetesen dühös voltam rájuk, odáig mentem, hogy még távoli városokban is üldöztem őket.


verso 12

Miközben ezen igyekezve éppen Damaszkuszba utaztam a magas rangú papoktól kapott felhatalmazással és megbízással,


verso 13

délben az úton láttam, ó, király, amint az égből a nap tündöklését felülmúló világosság ragyog körül engem és a velem utazókat.


verso 14

És mikor mindannyian a földre estünk, hallottam, hogy egy hang így szól hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Csak magadnak ártasz azzal, hogy az ösztöke ellen rugdalózol.«


verso 15

Én pedig ezt mondtam: »Ki vagy, Uram?« Az Úr így szólt: »Jézus vagyok, akit te üldözöl.


verso 16

De kelj fel, és állj a lábadra! Mert azért jelentem meg neked, hogy kiválasszalak arra, hogy hirdetője és tanúja légy azoknak a dolgoknak is, amelyeket láttál, és azoknak is, amelyeket ezután láttatok veled magamról.


verso 17

Megszabadítalak ettől a néptől, és a nemzetektől, amelyekhez küldelek,


verso 18

hogy felnyisd a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra vezesd őket, és Sátán hatalmából Istenhez, hogy elnyerjék a bűnök megbocsátását, és örökséget kapjanak azok között, akik a belém vetett hitük által meg vannak szentelve.«


verso 19

Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen az égi látomás iránt,


verso 20

hanem hirdetni kezdtem az üzenetet először a damaszkusziaknak, majd a jeruzsálemieknek, és Júdea egész vidékén, meg a nemzeteknek is, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek Istenhez azáltal, hogy megbánáshoz illő tetteket visznek véghez.


verso 21

Ezért a zsidók elfogtak a templomban, és megpróbáltak megölni.


verso 22

Mivel azonban Isten megsegített, mind a mai napig folyton tanúskodom kicsinek és nagynak egyaránt, de semmit sem mondok azon kívül, amiről a Próféták és Mózes is kijelentették, hogy meglesz:


verso 23

hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és mint az első, aki feltámad a halottak közül, világosságot fog hirdetni ennek a népnek is, és a nemzeteknek is.”


verso 24

Miközben Pál ezeket mondta a maga védelmében, Fesztusz felkiáltott: „Őrült vagy, Pál! A nagy tudás az őrületbe kerget!”


verso 25

Pál azonban ezt mondta: „Nem vagyok őrült, nagyméltóságú Fesztusz, hanem az igazság és a józan elme szavait szólom.


verso 26

Valójában jól ismeri ezeket a dolgokat a király, akihez nyíltan szólok. Meg vagyok győződve róla, hogy ezek közül semmi sem kerüli el a figyelmét, hiszen egyik sem valami eldugott szegletben történt.


verso 27

Agrippa király, hiszel a Prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”


verso 28

Agrippa erre ezt mondta Pálnak: „Mindjárt meggyőzöl, és kereszténnyé teszel.”


verso 29

Pál erre így szólt: „Azt kívánom Istentől, hogy akár rövidesen, akár hosszú idő múlva nemcsak te, hanem mindazok is, akik ma hallanak engem, olyanok legyenek, amilyen én vagyok, kivéve ezeket a rabbilincseket.”


verso 30

Ezután felkelt a király, és ugyanígy a kormányzó is, meg Berniké, és akik velük együtt ültek.


verso 31

Távozóban ezt mondták egymásnak: „Semmi halált vagy rabbilincset érdemlő dolgot sem tesz ez az ember.”


verso 32

Agrippa aztán ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”

Capítulos:


Libros