⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

Apostolok cselekedetei

capítulo 22


Capítulos:


verso 1

„Férfiak, testvérek és apák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most elétek tárok!”


verso 2

Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még csendesebbek lettek, ő pedig ezt mondta:


verso 3

„Zsidó vagyok, a ciliciai Tárzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel tanítványaként. Az ősi törvény szigora szerint oktattak, és buzgó voltam Isten iránt, mint a mai napon ti is mindnyájan.


verso 4

Halálra üldöztem azokat a férfiakat és asszonyokat, akik ezt az Utat követik, megkötöztem és börtönbe juttattam őket,


verso 5

amit a főpap is, meg a vének egész gyűlése is tanúsíthat. Leveleket is szereztem tőlük, hogy elvigyem a damaszkuszi testvérekhez, és úton voltam, hogy az ottaniakat megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megbüntessék őket.


verso 6

Miközben úton voltam, és közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban az égből hirtelen nagy világosság ragyogott fel mindenütt körülöttem,


verso 7

mire én a földre estem, és hallottam, hogy egy hang így szól hozzám: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?«


verso 8

Így válaszoltam: »Ki vagy, Uram?« Ő így szólt hozzám: »A názáreti Jézus vagyok, akit te üldözöl.«


verso 9

Akik pedig velem voltak, látták ugyan a világosságot, de a velem beszélőnek a hangját nem hallották.


verso 10

Ekkor ezt mondtam: »Mit tegyek, Uram?« Az Úr így szólt hozzám: »Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott elmondanak neked mindent, amit tenned kell.«


verso 11

De mivel semmit sem láttam a dicsőséges világosság miatt, úgy érkeztem meg Damaszkuszba, hogy kézen fogva vezettek a velem lévők.


verso 12

Majd egy Anániás nevű, istentisztelő férfi, aki megtartotta a törvényt, és aki jó hírben állt minden ott élő zsidó körében,


verso 13

eljött hozzám. Megállt mellettem, és ezt mondta nekem: »Saul, testvér, nyerd vissza a látásod!« Én abban a pillanatban feltekintettem, és megláttam őt.


verso 14

Ő így szólt: »Ősapáink Istene kiválasztott téged, hogy megismerd az akaratát, lásd az igazságost, és halld a hangját,


verso 15

mert tanúja kell hogy legyél neki, hogy elmondd minden embernek mindazt, amit láttál és hallottál.


verso 16

Most pedig miért késlekedsz? Menj, keresztelkedj meg, és mosd le bűneidet azáltal, hogy segítségül hívod őt.«


verso 17

Mikor visszatértem Jeruzsálembe, és a templomban imádkoztam, önkívületbe estem,


verso 18

és láttam őt, amint ezt mondja nekem: »Siess, és menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják majd el a rólam szóló tanúságodat!«


verso 19

Én pedig így szóltam: »Uram, ők maguk is jól tudják, hogy azelőtt bebörtönöztem és megvertem zsinagógánként azokat, akik hittek benned.


verso 20

És amikor Istvánnak, a te tanúdnak a vérét kiontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem azoknak a felsőruháit, akik végeztek vele.«


verso 21

Ő mégis ezt mondta nekem: »Indulj, mert távoli nemzetekhez küldelek el téged.«”


verso 22

Azok egészen eddig figyeltek rá, majd felemelve a hangjukat ezt mondták: „Távolítsd el a földről az ilyet, mert nem méltó rá, hogy éljen!”


verso 23

Mivel kiabáltak, és eldobálták felsőruháikat, meg port szórtak a levegőbe,


verso 24

a parancsnok elrendelte, hogy vigyék Pált a kaszárnyába, és azt mondta, korbácsolással kell kihallgatni, hogy pontosan megtudja, miért kiáltoztak így ellene.


verso 25

Mikor azonban kifeszítették az ostorozásra, Pál így szólt az ott álló katonatiszthez: „Szabad-e nektek megkorbácsolnotok egy rómait, aki nincs elítélve?”


verso 26

Amikor a katonatiszt hallotta ezt, odament a parancsnokhoz, és jelentést tett, így szólva: „Mit szándékozol tenni? Hiszen ez az ember római.”


verso 27

Erre a parancsnok odament, és így szólt hozzá: „Mondd meg nekem: római vagy?” Pál ezt mondta: „Igen.”


verso 28

A parancsnok így válaszolt: „Én nagy pénzösszegen vásároltam ezt a polgárjogot.” Pál így szólt: „Én pedig már beleszülettem.”


verso 29

Ezért akik kínvallatásnak készültek alávetni őt, azonnal távolabb álltak tőle. A parancsnok pedig megijedt, amikor megtudta, hogy római, és hogy ő megkötözte.


verso 30

Így aztán másnap, mivel biztosan tudni akarta, hogy miért is vádolják Pált a zsidók, eloldozta, és megparancsolta a magas rangú papoknak meg az egész szanhedrinnek, hogy gyűljenek egybe. Aztán lehozta Pált, és közéjük állította.

Capítulos:


Libros