János evangéliuma

chapter 6


Chapters:


Ötezer ember megvendégelése


verse #1

Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára.


verse #2

Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken.


verse #3

Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.


verse #4

Közel volt a páska, a zsidók ünnepe.

3Móz 23,5


verse #5

Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?


verse #6

Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.


verse #7

Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.


verse #8

Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:


verse #9

Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek?

2Kir 4,42


verse #10

Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.


verse #11

Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.


verse #12

Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba!


verse #13

Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek.


verse #14

Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.

5Móz 18,15


verse #15

Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.


Jézus a tengeren jár


verse #16

Estefelé lementek tanítványai a tengerhez,


verse #17

hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még nem ment oda hozzájuk Jézus;


verse #18

a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt.


verse #19

Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek,


verse #20

de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek!


verse #21

Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.


A sokaság mennyei kenyeret kér


verse #22

Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el.


verse #23

De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr.


verse #24

Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust.


verse #25

Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide?


verse #26

Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.


verse #27

Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.


verse #28

Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?


verse #29

Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.


verse #30

Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?


verse #31

Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.”

2Móz 16,4; Zsolt 78,24


verse #32

Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.


verse #33

Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.


verse #34

Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!


Jézus az élet kenyere


verse #35

Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.


verse #36

De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.


verse #37

Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;


verse #38

mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.


verse #39

Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.


verse #40

Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.


verse #41

A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt le.


verse #42

És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?


verse #43

Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között!


verse #44

Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.


verse #45

Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön.

Ézs 54,13; Jer 31,33


verse #46

Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.

1Tim 6,16


verse #47

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.


verse #48

Én vagyok az élet kenyere.

1Kor 10,3


verse #49

Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak.


verse #50

De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.


verse #51

Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.


Jézus teste igazi étel, és vére igazi ital


verse #52

A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?


verse #53

Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.


verse #54

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.


verse #55

Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.


verse #56

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.

1Jn 2,24


verse #57

Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.


verse #58

Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.


verse #59

Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.


A tanítványok zúgolódása és Péter vallástétele


verse #60

Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?


verse #61

Mivel pedig Jézus jól tudta, hogy ezért zúgolódnak a tanítványai, így szólt hozzájuk: Ez megbotránkoztat titeket?


verse #62

Mi lesz, ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt?


verse #63

A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.

2Kor 3,6


verse #64

De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.


verse #65

És így folytatta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.


verse #66

Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.


verse #67

Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?


verse #68

Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.


verse #69

És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.

Jn 10,36; Ézs 40,25; Ézs 41,14; Ézs 45,11; Ézs 47,4; Ézs 48,17; Ézs 49,7; Ézs 54,5


verse #70

Jézus így válaszolt nekik: Vajon nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? Egyikőtök mégis ördög.


verse #71

Júdás Iskáriótesre, Simon fiára értette ezt, mert ez akarta őt elárulni, egy a tizenkettő közül.

Chapters:


Books