János evangéliuma

chapter 14


Chapters:


Jézus az út az Atyához


verse #1

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!


verse #2

Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?


verse #3

És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

Zsid 6,19


verse #4

Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.


verse #5

Tamás erre így szólt hozzá: Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?


verse #6

Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.

Zsid 10,19


verse #7

Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt.


verse #8

Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.

2Móz 33,18


verse #9

Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát?

Jn 10,30


verse #10

Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit.


verse #11

Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!


A másik Pártfogó ígérete


verse #12

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,


verse #13

és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;

Jn 15,16; Jn 16,23


verse #14

ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.

1Jn 3,22


verse #15

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,

5Móz 6,4; 1Jn 2,3; 1Jn 5,3


verse #16

én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké:


verse #17

az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.

2Jn 1,1


verse #18

Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.


verse #19

Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.


verse #20

Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.


verse #21

Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.

1Jn 2,5


verse #22

Azt mondta neki Júdás, nem az Iskáriótes: Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak?


verse #23

Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk.


verse #24

Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.


verse #25

Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok.


verse #26

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

Jn 16,13; 1Kor 2,10; Ef 3,5


verse #27

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!

Róm 5,1; Ef 2,14; Fil 4,7; 2Thessz 3,16


verse #28

Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.


verse #29

Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.


verse #30

Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma.

Ef 2,2


verse #31

A világnak azonban meg kell tudnia, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta. Keljetek fel, menjünk el innen!

Chapters:


Books