Lukács evangéliuma

23. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Aztán felkerekedett az egész sokaság, és elvitték őt Pilátushoz.


2. vers

Így kezdték vádolni: Úgy találtuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy a császárnak adót fizessünk, és azt állítja magáról, hogy ő Krisztus, a király.


3. vers

Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig így válaszolt: Te mondod!


4. vers

Pilátus azért azt mondta a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.


5. vers

De azok erősködtek, és azt mondták, hogy tanításával fellázítja a népet egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.


6. vers

Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileából való-e.


7. vers

Amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, mivel azokban a napokban ő is Jeruzsálemben tartózkodott.


8. vers

Heródes pedig nagyon megörült Jézusnak, mert már régóta szerette volna őt látni, mivel sokat hallott felőle, és remélte, hogy majd valami csodát tesz a szeme láttára.


9. vers

Hosszasan faggatta, de ő semmit sem válaszolt neki.


10. vers

A főpapok és az írástudók is ott álltak, és nagy igyekezettel vádolták őt.


11. vers

Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, és kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.


12. vers

Heródes és Pilátus ezen a napon lettek barátok, mert korábban ellenséges viszonyban voltak egymással.


13. vers

Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,


14. vers

és azt mondta nekik: Elém hoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját, és íme, én előttetek kihallgattam, és semmi olyan bűnt nem találtam benne, amellyel vádoljátok.


15. vers

De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne.


16. vers

Megfenyítem tehát, és elbocsátom.


17. vers

Az ünnep miatt ugyanis szabadon kellett engednie egy foglyot.


18. vers

De az egész sokaság felkiáltott: Végezz vele, és bocsásd el Barabbást!


19. vers

Ez utóbbit a városban kitört valamilyen lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe.


20. vers

Pilátus ekkor ismét hozzájuk fordult, mert szerette volna szabadon engedni Jézust.


21. vers

De azok egyre csak kiáltoztak: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!


22. vers

Ő pedig harmadszor is azt mondta nekik: De hát mi rosszat tett ez az ember? Semmi halálra való bűnt nem találtam benne, megfenyítem azért, és elbocsátom.


23. vers

Azok pedig hangos kiáltozással ostromolták, és követelték, hogy feszítsék meg, és győzött a kiáltozásuk.


24. vers

Pilátus úgy döntött, hogy enged követelésüknek,


25. vers

és elbocsátotta nekik azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.


26. vers

Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki éppen a mezőről jött, és arra tették a keresztfát, hogy vigye Jézus után.


27. vers

A népnek és asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik gyászolták és siratták.


28. vers

Jézus pedig feléjük fordulva azt mondta: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket,


29. vers

mert jönnek majd napok, amelyeken azt mondják: Boldogok a meddők, és a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!


30. vers

Akkor azt kiáltják a hegyeknek: Essetek ránk! És a halmoknak: Borítsatok el minket!


31. vers

Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?


32. vers

Vele együtt két gonosztevőt is vittek kivégzésre.


33. vers

Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívnak, megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.


34. vers

Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.


35. vers

A nép ott állt, és nézte, a főemberek pedig gúnyosan megjegyezték: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!


36. vers

A katonák is odamentek, csúfolták, ecettel kínálták,


37. vers

és azt mondták neki: Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!


38. vers

Felirat is volt felette, görög, latin és héber betűkkel: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.


39. vers

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így szidalmazta: Nemde te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!


40. vers

De a másik megdorgálta ezt mondva: Te nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!


41. vers

Mi ugyan jogosan, mert cselekedeteink méltó büntetését vesszük, de ő semmi rosszat nem cselekedett.


42. vers

És azt mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba!


43. vers

Ő így felelt: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.


44. vers

Már körülbelül hat óra volt, és sötétség lett az egész földön mintegy kilenc óráig.


45. vers

A nap elsötétült, és a templom kárpitja középen kettéhasadt.


46. vers

Jézus pedig hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet! – és ezt mondva meghalt.


47. vers

Amikor a százados látta, ami történt, így dicsőítette Istent: Bizony, ez az ember igaz volt.


48. vers

És az egész sokaság, amely bámészkodni ment oda, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza.


49. vers

Mindazok, akik ismerték, és az asszonyok, akik Galileából követték, távolabb állva szemlélték ezeket.


50. vers

Volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, jó és igaz férfiú, a júdeai Arimátia városából,


51. vers

aki nem értett egyet a többiek tanácsával és eljárásával, és maga is várta az Isten országát.


52. vers

Ez odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.


53. vers

Majd levette a keresztről, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírboltba helyezte, amelyben még senki sem feküdt.


54. vers

Az előkészület napja volt, szombatra virradóan.


55. vers

Az őt követő asszonyok is, akik Galileából jöttek vele, elkísérték, és megnézték a sírt és azt is, ahogyan elhelyezték a testét benne.


56. vers

Majd visszatértek, és illatszereket és keneteket készítettek elő.


57. vers

Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

Fejezetek:


Könyvek