Sámuel második könyve

1. fejezet

Fejezetek:

Saul halála után, amikor Dávid visszatért az amálékiek legyőzéséből, és két napig Ciklagban időzött,

íme, a harmadik napon egy férfi jött Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva, feje pedig porral volt behintve. Amikor Dávidhoz ért, a földre hullt, és meghajolt.

3. vers

Dávid megkérdezte: Honnan jössz? Ő így felelt: Izráel táborából menekültem el.

4. vers

Dávid azt mondta neki: Kérlek, mondd el nekem, mi történt! Ő pedig elmondta: Megfutamodott a nép a harcból, és közülük igen sokan elestek és meghaltak. Sőt Saul és fia, Jónátán is meghalt.

5. vers

Ekkor Dávid így szólt a hírhozó ifjúhoz: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán?

6. vers

Az ifjú így felelt: Éppen fölmentem a Gilbóa-hegyre, amikor Saul a dárdájára támaszkodott, és íme, a szekerek és a lovasok utolérték őt.

7. vers

Akkor Saul hátratekintett, meglátott engem és szólított. Én így válaszoltam: Íme, itt vagyok.

8. vers

Ő pedig ezt kérdezte: Ki vagy? Így feleltem neki: Egy amáléki.

9. vers

Akkor azt mondta nekem: Kérlek, állj mellém, és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.

10. vers

Ezért mellé léptem, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem marad életben, miután elesett, és elhoztam fejéről a koronát meg karjáról az aranyperecet, és íme, idehoztam azokat az én uramnak.

11. vers

Ekkor Dávid megragadta a ruháit és megszaggatta, és ezt tette a többi ember is, akik vele voltak.

12. vers

Nagy zokogással sírtak és böjtöltek egész estig Saul és a fia, Jónátán miatt, és az Úr népe és Izráel háza miatt, mert fegyver által hullottak el.

13. vers

Azután Dávid ezt kérdezte az ifjútól, aki ezt elbeszélte neki: Hova való vagy? Ő így felelt: Egy jövevény amáléki férfi fia vagyok.

14. vers

Erre ismét így szólt hozzá Dávid: Hogy nem féltél fölemelni a kezedet az Úr fölkentjének elveszítésére?

15. vers

Azután odahívta Dávid az egyik szolgáját, és azt mondta neki: Menj, és öld meg őt! A szolga erre átdöfte, és az meghalt.

16. vers

Dávid azt mondta neki: Vére szálljon a fejedre, mert saját szád vallott ellened, mikor azt mondtad: Én öltem meg az Úr fölkentjét.

17. vers

Akkor Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt.

18. vers

Azt mondta, hogy tanítsák meg Júda fiait erre az íjdalra, mely be lett írva Jásár könyvébe.

19. vers

Izráel! Ékességed elesett a halmaidon.

Ó, hogy elhullottak a hősök!

20. vers

Meg ne mondjátok Gátban,

ne hirdessétek Askelón utcáin,

hogy ne örvendjenek a filiszteusok leányai,

és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

21. vers

Gilbóa hegyei,

se harmat, se eső ne szálljon rátok,

mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót.

Mert ott hányták el az erős vitézek a pajzsot,

Saul is a pajzsát, mintha nem lett volna megkenve olajjal.

22. vers

A megsebzettek vérétől és a hősök kövérjétől

Jónátán íja nem rettent vissza,

és Saul nem forgatta hiába fegyverét.

23. vers

Sault és Jónátánt, akik egymást szerették és kedvelték,

míg éltek, a halál sem szakította el egymástól.

A sasoknál gyorsabbak

és az oroszlánoknál erősebbek voltak.

24. vers

Izráel leányai! Sirassátok Sault,

aki gyönyörű bíborba öltöztetett titeket,

és arannyal ékesítette föl a ruhátokat.

25. vers

Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban!

Jónátán a halmaidon esett el!

26. vers

Sajnállak, testvérem, Jónátán,

nagyon kedves voltál nekem,

hozzám való szereteted csodálatosabb volt

az asszonyok szerelménél.

27. vers

Ó, hogy elhullottak a hősök,

és elpusztultak a harci szerszámok!