Sámuel második könyve

15. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezután történt, hogy Absolon szerzett magának szekeret, lovakat és ötven embert, hogy előtte fussanak.


2. vers

Reggelenként korán fölkelt Absolon, és megállt az útfélen a kapuban, és mindenkit megszólított, akinek dolga lévén, a királyhoz ment ítélet végett. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? Ha az illető azt mondta: „Izráel egyik nemzetségéből való a szolgád”,


3. vers

Absolon azt mondta neki: Íme, ügyed jó és igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál.


4. vers

Aztán így folytatta Absolon: Ha engem tennének ítélőbíróvá ebben az országban, és hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere van, én igazságot szolgáltatnék neki.


5. vers

Mikor pedig valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, azonnal kezét nyújtotta, megölelte és megcsókolta azt.


6. vers

Így tett Absolon egész Izráellel, akik ítéletért a királyhoz mentek, és így Absolon belopta magát Izráel fiainak szívébe.


7. vers

Négy esztendő elteltével történt, hogy Absolon azt mondta a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebrónban azt a fogadást, amelyet az Úrnak tettem.


8. vers

Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak fogok szolgálni.


9. vers

A király ezt mondta neki: Menj el békével. Akkor fölkelt, és elment Hebrónba.


10. vers

De Absolon titokban hírnököket küldött Izráel minden nemzetségéhez ezzel az üzenettel: Mikor a kürtszót meghalljátok, mondjátok: Absolon király lett Hebrónban!


11. vers

Absolonnal együtt kétszáz férfi is elment Jeruzsálemből, akiket meghívott. Ezek jóhiszeműen mentek el, mert semmit sem tudtak a dologról.


12. vers

Azonkívül Absolon elküldött Gílóba, és hívatta a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is, míg ő az áldozatot végezte. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett.


13. vers

Akkor egy követ ment Dávidhoz ezzel az üzenettel: Izráel népének szíve Absolonhoz hajolt.


14. vers

Erre azt mondta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk el, mert másképp nem menekülhetünk meg Absolon kezéből. Siessetek, mert ő is siet, hogy utol ne érjen minket, és ne hozzon veszedelmet ránk, és a várost kardélre ne hányja.


15. vers

A király szolgái ezt mondták a királynak: Minden úgy legyen, ahogy a király, a mi urunk akarja. Íme, a te szolgáid vagyunk.


16. vers

Így tehát kivonult a király és utána egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban otthon hagyta a király, hogy őrizzék a házat.


17. vers

Így vonult ki a király és utána egész háza népe, de megálltak a legszélső háznál.


18. vers

Elvonult előtte minden szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak is. Az a hatszáz férfi is elvonult a király előtt, aki vele együtt jött Gátból.


19. vers

Ezt mondta akkor a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetsz szülőhelyedre.


20. vers

Csak tegnap jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, amerre mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza atyádfiait is. Irgalmasság és igazság legyen veled!


21. vers

Ittaj így felelt a királynak: Él az Úr és az én uram, a király, hogy ahol az én uram, a király lesz, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva.


22. vers

Dávid erre azt mondta Ittajnak: Ám jöjj velünk, menjünk! És továbbvonult a gáti Ittaj embereivel együtt, még a kicsinyek is, mind, akik vele voltak.


23. vers

Az egész lakosság nagy jajgatással sírt, mikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép is elvonult a pusztába vezető úton.


24. vers

És íme, vele volt Cádók is és az összes lévita, akik Isten szövetségládáját hordozzák. Akkor letették Isten ládáját. Ebjátár pedig áldozott, amíg csak az egész hadinép ki nem vonult a városból.


25. vers

Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az Úr előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát.


26. vers

Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik.


27. vers

Azt is mondta a király Cádók papnak: Nemde próféta vagy? Azért hát menj haza békességben a városba fiaddal, Ahimaaccal és Ebjátár fiával, Jónátánnal együtt.


28. vers

Lássátok, íme, én itt maradok, ennek a pusztának a síkságán, amíg hír nem jön, és üzenetet nem kapok tőletek.


29. vers

Cádók és Ebjátár tehát visszavitte Jeruzsálembe Isten ládáját, és ott maradtak.


30. vers

Dávid pedig fölment az Olajfák hegyére, és menet közben sírt. Fejét befedve, saru nélkül ment, és az egész nép, amely vele volt, mindenki befedte a fejét, és menet közben sírtak.


31. vers

Közben megüzenték Dávidnak, hogy Ahitófel is a pártütők között van Absolonnal. Akkor azt mondta Dávid: Kérlek, ó, Uram, hiúsítsd meg Ahitófel tervét!


32. vers

És amint fölért Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék Istenhez, íme, eléje jött az arki Húsaj megszaggatott ruhában és földet szórva a fejére.


33. vers

Dávid azt mondta neki: Ha velem jössz, terhemre leszel.


34. vers

De ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: „A te szolgád vagyok, ó, király; ezelőtt apád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek”, meghiúsíthatod Ahitófelnek ellenem való tervét.


35. vers

És íme, veled lesz ott Cádók és Ebjátár pap. Azért minden dolgot, amit a királyi palotából hallasz, mondj meg a papoknak, Cádóknak és Ebjátárnak.


36. vers

Íme, ott van velük a két fiuk is: Ahimaac, Cádók fia és Jónátán, Ebjátár fia. Általuk azonnal megüzenhetitek nekem, amit hallotok.


37. vers

Ezért Húsaj, Dávid barátja visszament a városba, éppen akkor, amikor Absolon bevonult Jeruzsálembe.

Fejezetek:


Könyvek