Sámuel első könyve
25. fejezet
1. vers
Aztán Sámuel meghalt; és összegyűlt egész Izráel, elsiratták és eltemették a házában, Rámában. Dávid pedig fölkelt, és elment Párán pusztájába.
2. vers
Élt egy igen tehetős ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Volt háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhait nyírta Karmelban.
3. vers
A férfit Nábálnak, feleségét pedig Abigailnak hívták; igen eszes és szép termetű asszony volt. A férfi azonban durva és rossz erkölcsű, Káléb nemzetségéből való.
4. vers
Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja,
5. vers
elküldött tíz ifjút hozzá. Azt mondta Dávid az ifjaknak: Menjetek föl Karmelba, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek nevemben békességgel.
6. vers
Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének és mindenednek!
7. vers
Most hallottam, hogy juhaidat nyírják. Amikor velünk voltak a pásztoraid, nem bántottuk őket, és semmijük sem hiányzott azalatt, amíg Karmelban voltak.
8. vers
Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Legyenek azért ezek az ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Kérlek, adj hát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak abból, ami rendelkezésedre áll.
9. vers
Dávid szolgái elmentek, és elmondták Dávid nevében Nábálnak mindezt a beszédet, azután várakoztak.
10. vers
Nábál így felelt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, és kicsoda az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött az urától.
11. vers
Fogjam a kenyeremet és vizemet és a marhát, amelyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók?
12. vers
Erre Dávid szolgái megfordultak és visszatértek. Amikor megérkeztek, elbeszélték neki mindezt.
13. vers
Akkor azt mondta Dávid az embereinek: Kösse föl mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját. Dávid is a magáét, és fölment utána mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.
14. vers
Abigailnak, Nábál feleségének azonban az egyik ifjú elmondta: Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elűzte őket.
15. vers
Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem volt semmi bántódásunk tőlük, és semmink sem hiányzott azalatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk.
16. vers
Olyanok voltak nekünk, mint a kőfal, éjjel-nappal, amíg velük voltunk, mikor a juhokat őriztük.
17. vers
Most azért gondold meg és lásd, hogy mit kell cselekedned, mert itt a veszedelem a mi urunk és egész háza népe ellen! Ő pedig olyan gonosz ember, hogy nem lehet beszélni vele!
18. vers
Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz kötés aszú szőlőt, kétszáz kötés száraz fügét, és szamarakra rakta.
19. vers
Ezt mondta szolgáinak: Menjetek előttem, íme, én utánatok megyek. De férjének, Nábálnak ezt nem mondta meg.
20. vers
Amikor a szamáron ülve a hegy egyik mellékösvényén leereszkedett, íme, Dávid és az emberei szemből jöttek lefelé, és ő összetalálkozott velük.
21. vers
Dávid pedig ezt mondta: Bizony hiába őriztem ennek az embernek mindenét a pusztában úgy, hogy semmi híja sem lett mindannak, ami az övé, mert a jó helyett rosszal fizet nekem.
22. vers
Úgy cselekedjék Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig nem hagyok még egy ebet sem mindabból, ami az övé!
23. vers
Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arccal leborult Dávid előtt, és a földig hajolt.
24. vers
A lábához borult, és azt mondta: Ó, uram! Én magam vagyok a bűnös, de hadd beszéljen szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányod szavait.
25. vers
Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a gonosz emberrel, mert amilyen a neve, olyan ő maga is. Bolond az ő neve, és bolondságot csinál. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uram szolgáit, akiket küldtél.
26. vers
Most pedig, ó, uram, az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy az Úr akadályozott meg téged abban, hogy gyilkosságba essél, és a magad kezével szerezz magadnak elégtételt. Most azért úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és mindazok, akik a vesztedre törnek, uram.
27. vers
Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, akik az én uram körül forgolódnak.
28. vers
Bocsásd meg azért szolgálóleányod vétkét, mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, hiszen az Úr harcait harcolja az én uram, és nem található gonoszság a te életedben.
29. vers
És ha valaki fölkelne ellened, hogy üldözzön, és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élők csomójába lesz kötve az Úrnál, a te Istenednél; ellenségeid lelkét pedig a parittyája közepéből hajítja el.
30. vers
És amikor az Úr majd beteljesíti mindazt a jót az én uramon, amit megígért felőled, és téged Izráel fejedelmévé tesz,
31. vers
akkor, ó, uram, ne legyen ez neked bánkódásodra és szíved fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy saját magad szereztél magadnak elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal, emlékezz meg szolgálóleányodról.
32. vers
Erre Dávid azt mondta Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, aki ma elém küldött téged!
33. vers
Áldott legyen a tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál abban, hogy gyilkosságba essem, és saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!
34. vers
Bizony él az Úr, Izráel Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elém, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre még csak egy ebe sem.
35. vers
Akkor átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott, és azt mondta neki: Menj haza békességgel. Lásd, hallgattam a szavadra, és megbecsültem a személyedet.
36. vers
Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezett, íme, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál mulatott, ezért igen megrészegedett. Ezért ő semmit sem mondott el neki, sem kicsit, sem nagyot, egészen reggelig.
37. vers
Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodott, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és kővé dermedt.
38. vers
Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt.
39. vers
Amikor Dávid meghallotta, hogy meghalt Nábál, azt mondta: Áldott legyen az Úr, aki bosszút állt Nábálon, amiért engem gyalázott, és szolgáját visszatartotta a gonosztól; Nábál gonoszságát pedig visszafordította az Úr az ő saját fejére! Azután üzenetet küldött Dávid Abigailnak, hogy elvenné feleségül.
40. vers
Elmentek azért Dávid szolgái Abigailhoz Karmelba, és így szóltak: Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen.
41. vers
Ő pedig felállt, arccal a földig hajolt, és azt mondta: Íme, a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak a lábát.
42. vers
És Abigail sietve fölkelt, felült a szamárra öt szolgálójával együtt, akik körülötte voltak, elment Dávid követei után, és a felesége lett.
43. vers
Dávid a jezréeli Ahinóamot is elvette, és mind a kettő felesége lett.
44. vers
Saul pedig leányát, Míkalt, Dávid feleségét Paltihoz, Lais fiához adta, aki Gallimból való volt.
Könyvek
