Sámuel első könyve
21. fejezet
1. vers
Dávid Ahimelek paphoz ment Nóbba. Ahimelek pedig megrettenve ment Dávid elé, és azt kérdezte: Mi történt, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled?
2. vers
Dávid ezt felelte: A király bízott rám valamit, és azt mondta nekem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldtelek, és amit parancsoltam neked. Ezért a szolgákat elküldtem erre és erre a helyre.
3. vers
Most azért mi van kéznél nálad? Adj nekem öt kenyeret vagy valami mást, ami van.
4. vers
A pap így felelt Dávidnak: Nincs kéznél közönséges kenyér, hanem csak szentelt kenyér, de csak akkor, ha a szolgák tisztán tartották magukat legalább az asszonyoktól.
5. vers
Dávid pedig így felelt a papnak: Valóban el volt tiltva tőlünk az asszony tegnap is, és azelőtt is, amikor elindultam, és a szolgák holmija is tiszta volt. És noha ez csak közönséges út, de ma is tiszták maradtak.
6. vers
Akkor a pap szentelt kenyeret adott neki, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, amelyet elvettek már az Úr színe elől, és frissen sült kenyeret tettek a helyére, amikor azt elvették.
7. vers
Volt ott azon a napon Saul szolgái között egy Dóég nevű edómi ember, Saul pásztorainak a számadója, aki éppen ott tartózkodott az Úr előtt.
8. vers
Azután Dávid megkérdezte Ahimelektől: Nincs a kezednél egy dárda vagy valami más fegyver? Mert sem a kardomat, sem a fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgős volt.
9. vers
A pap azt felelte: A filiszteus Góliát kardja, akit az Élá-völgyben levágtál, íme, itt van posztóba takarva az éfód mögött. Ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkívül más nincs itt. Dávid ezt mondta: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nekem!
10. vers
És fölkelt Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákishoz, Gát királyához.
11. vers
Ákisnak azt mondták a szolgái: Vajon nem ő-e Dávid, annak az országnak a királya? Vajon nem róla énekeltek-e így a körtáncban:
„Megverte Saul a maga ezrét
és Dávid is az ő tízezrét”?
12. vers
Dávid pedig szívére vette e beszédeket, és igen megijedt Ákistól, Gát királyától.
13. vers
Eszelősnek tettette magát, őrjöngött közöttük, és irkált a kapuk ajtajaira, nyálát pedig engedte a szakállán lefolyni.
14. vers
Akkor Ákis azt mondta a szolgáinak: Íme, látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok hozzám?
15. vers
Szűkölködöm-e őrültekben, hogy idehoztátok őt, hogy bolondozzék előttem? Egy ilyen kerüljön az én házamba?
Könyvek
