Sámuel első könyve
20. fejezet
1. vers
Azután Dávid elmenekült a Ráma melletti Nájótból. Elment, és azt mondta Jónátánnak: Mit követtem el? Mi vétkem van, és mi a bűnöm apád előtt, hogy életemre tör?
2. vers
Ő pedig ezt felelte neki: Távol legyen tőlem! Nem fogsz meghalni! Hiszen apám nem tesz sem nagy, sem kicsiny dolgot úgy, hogy előttem föl ne tárná. Miért titkolná hát el előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
3. vers
De Dávid megesküdött, és azt mondta: Biztosan tudja apád, hogy kedvelsz, ezért ezt gondolja: Ne tudja meg ezt Jónátán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. Bizonyosan él az Úr, és él a te lelked, hogy alig egy lépés választ el a haláltól.
4. vers
Jónátán így felelt Dávidnak: Bármit kíván a lelked, megteszem érted.
5. vers
Dávid ezt mondta Jónátánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a király asztalához kellene ülnöm, hogy vele egyem, de te engedj el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik nap estéjéig.
6. vers
Ha apád kérdezősködnék utánam, mondd ezt: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy hazasiethessen Betlehembe, az ő városába, mert most ott az egész nemzetségének esztendőnként való áldozata van.
7. vers
Ha azt fogja mondani: „Jól van”, úgy békében lehet szolgád. Ha pedig nagyon megharagudna, úgy tudd meg, hogy gonosz tettre határozta el magát.
8. vers
Légy azért irgalmas szolgád iránt, hiszen az Úr előtt kötöttél szövetséget velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél apádhoz?
9. vers
Jónátán pedig így felelt: Távol legyen az tőled! Ha biztosan megtudom, hogy apám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, hát nem mondanám-e meg neked?
10. vers
Dávid ezt felelte Jónátánnak: Ki adja nekem tudtomra, hogy atyád kemény választ adott-e?
11. vers
Jónátán azt mondta Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre. És ki is mentek mindketten a mezőre.
12. vers
Ekkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az Úr az Izráel Istene. Ha holnap vagy holnapután ez idő tájt kipuhatolhatom apámtól, hogy jóakarattal van-e Dávid iránt, akkor hozzád küldök, és megüzenem neked.
13. vers
Úgy cselekedjék az Úr Jónátánnal most és azután is, hogy ha apámnak az tetszenék, hogy gonoszul bánjon veled, tudtodra adom, s akkor elengedlek, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én apámmal!
14. vers
Ha életben maradok, cselekedjél velem az Úr irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak.
15. vers
És ne vond meg irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, ha az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről!
16. vers
Így szerzett szövetséget Jónátán Dávid házával, és azt mondta: Az Úr fogja számonkérni Dávid ellenségeit.
17. vers
Ezután Jónátán még egyszer megeskette Dávidot őiránta való szeretete felől, mert Jónátán is úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
18. vers
Majd azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert üres lesz a helyed.
19. vers
Három nap múlva pedig jöjj ide le gyorsan,* és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múltkor, s maradj ott az útjelző kő mellett.
20. vers
Én pedig három nyilat lövök az oldalához, mintha célba lőnék.
21. vers
Majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha azt mondom a gyermeknek: „Erre mögötted vannak, hozd el azokat”, akkor jöjj elő, mert él az Úr, békén hagynak, és nincs semmi baj!
22. vers
Ha pedig azt mondom a gyermeknek: „Arra, messze előtted vannak a nyilak”, akkor menj el, mert elküldött téged az Úr.
23. vers
És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymással: íme, az Úr legyen a tanú közöttünk mindörökké!
24. vers
Akkor Dávid elrejtőzött a mezőn. Amikor az újhold eljött, a király asztalhoz ült, hogy egyék.
25. vers
És mikor leült a székébe – most is úgy, mint máskor –, a fal mellett levő székbe, Jónátán fölkelt, és Abnér ült Saul mellé. Dávid helye pedig üresen maradt.
26. vers
De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Valami történt vele; nem tiszta, biztosan nem tiszta.
27. vers
Az újhold után következő napon, amikor ismét üres volt Dávid helye, azt mondta Saul a fiának, Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia az étkezésre sem tegnap, sem ma?
28. vers
Jónátán pedig így felelt Saulnak: Elkérte magát tőlem Dávid Betlehembe.
29. vers
Azt mondta: Kérlek, engedj el, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nekem a bátyám. Ha tehát kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem a testvéreimet! Ezért nem jött el a király asztalához.
30. vers
Ekkor fölgerjedt Saul haragja Jónátán ellen, és azt mondta neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad Isai fiát a magad gyalázatára és anyád nagy szégyenére!
31. vers
Mert, amíg Isai fia él e földön, sem belőled, sem királyságodból nem lesz semmi! Most tehát küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő.
32. vers
Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kellene meghalnia, mit vétett?
33. vers
Erre Saul feléje dobta a dárdáját, hogy átüsse őt. Ebből megértette Jónátán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot.
34. vers
Fölkelt tehát az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evett az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit apja gyalázattal illetett.
35. vers
Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele.
36. vers
Azt mondta a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök. Amikor a gyermek elfutott, úgy lőtte el a nyilat, hogy túlmenjen rajta.
37. vers
És amikor a gyermek arra a helyre ért, ahol a nyíl volt, amelyet Jónátán ellőtt, a gyermek után kiáltott: Messzebb van a nyíl, előtted!
38. vers
Majd a gyermek után kiáltott: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, aki Jónátánnal volt, fölszedte a nyilat, és urához ment vele.
39. vers
A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jónátán és Dávid értette ezt a dolgot.
40. vers
Azután Jónátán átadta fegyverét a gyermeknek, és azt mondta neki: Eredj, és vidd be a városba!
41. vers
Mikor a gyermek elment, Dávid előjött a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt, majd megcsókolták egymást, és együtt sírtak, és Dávid hangosan zokogott.
42. vers
Akkor Jónátán azt mondta Dávidnak: Menj el békességgel, mivel így esküdtünk meg mindketten az Úr nevére: Az Úr legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre.
43. vers
Ezután Dávid fölkelt és elment. Jónátán pedig visszament a városba.
Könyvek
