Sámuel első könyve
capítulo 25
verso 1
Aztán Sámuel meghalt; és összegyűlt egész Izráel, elsiratták és eltemették a házában, Rámában. Dávid pedig fölkelt, és elment Párán pusztájába.
verso 2
Élt egy igen tehetős ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Volt háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhait nyírta Karmelban.
verso 3
A férfit Nábálnak, feleségét pedig Abigailnak hívták; igen eszes és szép termetű asszony volt. A férfi azonban durva és rossz erkölcsű, Káléb nemzetségéből való.
verso 4
Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja,
verso 5
elküldött tíz ifjút hozzá. Azt mondta Dávid az ifjaknak: Menjetek föl Karmelba, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek nevemben békességgel.
verso 6
Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének és mindenednek!
verso 7
Most hallottam, hogy juhaidat nyírják. Amikor velünk voltak a pásztoraid, nem bántottuk őket, és semmijük sem hiányzott azalatt, amíg Karmelban voltak.
verso 8
Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Legyenek azért ezek az ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Kérlek, adj hát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak abból, ami rendelkezésedre áll.
verso 9
Dávid szolgái elmentek, és elmondták Dávid nevében Nábálnak mindezt a beszédet, azután várakoztak.
verso 10
Nábál így felelt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, és kicsoda az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött az urától.
verso 11
Fogjam a kenyeremet és vizemet és a marhát, amelyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók?
verso 12
Erre Dávid szolgái megfordultak és visszatértek. Amikor megérkeztek, elbeszélték neki mindezt.
verso 13
Akkor azt mondta Dávid az embereinek: Kösse föl mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját. Dávid is a magáét, és fölment utána mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.
verso 14
Abigailnak, Nábál feleségének azonban az egyik ifjú elmondta: Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elűzte őket.
verso 15
Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem volt semmi bántódásunk tőlük, és semmink sem hiányzott azalatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk.
verso 16
Olyanok voltak nekünk, mint a kőfal, éjjel-nappal, amíg velük voltunk, mikor a juhokat őriztük.
verso 17
Most azért gondold meg és lásd, hogy mit kell cselekedned, mert itt a veszedelem a mi urunk és egész háza népe ellen! Ő pedig olyan gonosz ember, hogy nem lehet beszélni vele!
verso 18
Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz kötés aszú szőlőt, kétszáz kötés száraz fügét, és szamarakra rakta.
verso 19
Ezt mondta szolgáinak: Menjetek előttem, íme, én utánatok megyek. De férjének, Nábálnak ezt nem mondta meg.
verso 20
Amikor a szamáron ülve a hegy egyik mellékösvényén leereszkedett, íme, Dávid és az emberei szemből jöttek lefelé, és ő összetalálkozott velük.
verso 21
Dávid pedig ezt mondta: Bizony hiába őriztem ennek az embernek mindenét a pusztában úgy, hogy semmi híja sem lett mindannak, ami az övé, mert a jó helyett rosszal fizet nekem.
verso 22
Úgy cselekedjék Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig nem hagyok még egy ebet sem mindabból, ami az övé!
verso 23
Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arccal leborult Dávid előtt, és a földig hajolt.
verso 24
A lábához borult, és azt mondta: Ó, uram! Én magam vagyok a bűnös, de hadd beszéljen szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányod szavait.
verso 25
Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a gonosz emberrel, mert amilyen a neve, olyan ő maga is. Bolond az ő neve, és bolondságot csinál. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uram szolgáit, akiket küldtél.
verso 26
Most pedig, ó, uram, az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy az Úr akadályozott meg téged abban, hogy gyilkosságba essél, és a magad kezével szerezz magadnak elégtételt. Most azért úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és mindazok, akik a vesztedre törnek, uram.
verso 27
Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, akik az én uram körül forgolódnak.
verso 28
Bocsásd meg azért szolgálóleányod vétkét, mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, hiszen az Úr harcait harcolja az én uram, és nem található gonoszság a te életedben.
verso 29
És ha valaki fölkelne ellened, hogy üldözzön, és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élők csomójába lesz kötve az Úrnál, a te Istenednél; ellenségeid lelkét pedig a parittyája közepéből hajítja el.
verso 30
És amikor az Úr majd beteljesíti mindazt a jót az én uramon, amit megígért felőled, és téged Izráel fejedelmévé tesz,
verso 31
akkor, ó, uram, ne legyen ez neked bánkódásodra és szíved fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy saját magad szereztél magadnak elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal, emlékezz meg szolgálóleányodról.
verso 32
Erre Dávid azt mondta Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, aki ma elém küldött téged!
verso 33
Áldott legyen a tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál abban, hogy gyilkosságba essem, és saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!
verso 34
Bizony él az Úr, Izráel Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elém, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre még csak egy ebe sem.
verso 35
Akkor átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott, és azt mondta neki: Menj haza békességgel. Lásd, hallgattam a szavadra, és megbecsültem a személyedet.
verso 36
Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezett, íme, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál mulatott, ezért igen megrészegedett. Ezért ő semmit sem mondott el neki, sem kicsit, sem nagyot, egészen reggelig.
verso 37
Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodott, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és kővé dermedt.
verso 38
Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt.
verso 39
Amikor Dávid meghallotta, hogy meghalt Nábál, azt mondta: Áldott legyen az Úr, aki bosszút állt Nábálon, amiért engem gyalázott, és szolgáját visszatartotta a gonosztól; Nábál gonoszságát pedig visszafordította az Úr az ő saját fejére! Azután üzenetet küldött Dávid Abigailnak, hogy elvenné feleségül.
verso 40
Elmentek azért Dávid szolgái Abigailhoz Karmelba, és így szóltak: Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen.
verso 41
Ő pedig felállt, arccal a földig hajolt, és azt mondta: Íme, a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak a lábát.
verso 42
És Abigail sietve fölkelt, felült a szamárra öt szolgálójával együtt, akik körülötte voltak, elment Dávid követei után, és a felesége lett.
verso 43
Dávid a jezréeli Ahinóamot is elvette, és mind a kettő felesége lett.
verso 44
Saul pedig leányát, Míkalt, Dávid feleségét Paltihoz, Lais fiához adta, aki Gallimból való volt.
Libros
