János evangéliuma

chapter 1


Chapters:


Az Ige testté lett


verse #1

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

1Móz 1,1; 1Jn 1,1


verse #2

Ő kezdetben Istennél volt.


verse #3

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Kol 1,16; Zsid 1,2


verse #4

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Zsolt 36,10; Jn 5,26; Jn 11,25; 1Jn 5,11


verse #5

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.


verse #6

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.


verse #7

Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.


verse #8

Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról.


verse #9

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.


verse #10

A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:


verse #11

a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.


verse #12

Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében,

Róm 8,14; 1Jn 3,1


verse #13

akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

Jn 3,5; 1Pt 1,23


verse #14

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

1Tim 3,16; Gal 4,4; Mt 17,2


verse #15

János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.


verse #16

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

Kol 1,19


verse #17

Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el.


verse #18

Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

2Móz 33,20; Mt 11,27; 1Tim 6,16


Keresztelő János bizonyságtétele


verse #19

János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te?


verse #20

Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok.


verse #21

Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem.


verse #22

Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról?


verse #23

Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.

Ézs 40,3


verse #24

A küldöttek között voltak farizeusok is,


verse #25

és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?


verse #26

János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek,


verse #27

aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.


verse #28

Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.


verse #29

Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!

Ézs 53,4


verse #30

Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.


verse #31

Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.


verse #32

Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta.


verse #33

Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.


verse #34

Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.


Jézus első követői


verse #35

Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,


verse #36

és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya!


verse #37

Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.


verse #38

Jézus megfordult, és amikor látta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz?


verse #39

Ő így szólt: Jöjjetek, és meglátjátok. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; mintegy délután négy óra volt.


verse #40

A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.


verse #41

Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent.


verse #42

Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni – ami azt jelenti: Kőszikla.

Mt 16,18


verse #43

Másnap Jézus Galileába akart indulni. Találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem!


verse #44

Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.


verse #45

Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát.


verse #46

Származhat-e valami jó Názáretből? – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg!


verse #47

Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.


verse #48

Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.


verse #49

Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!


verse #50

Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.


verse #51

És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.

1Móz 28,12

Chapters:


Books