Máté evangéliuma

chapter 17


Chapters:


Jézus megdicsőülése


verse #1

Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre.


verse #2

És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság.

2Pt 1,16


verse #3

És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal.


verse #4

Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.


verse #5

Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!


verse #6

Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket.


verse #7

Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek!


verse #8

Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.


verse #9

Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.


verse #10

Erre megkérdezték tőle tanítványai: Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie?


verse #11

Ő így válaszolt: Illés valóban eljön, és helyreállít mindent.


verse #12

Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is.


verse #13

Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.


A holdkóros fiú meggyógyítása


verse #14

Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte,


verse #15

és ezt mondta: Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved: gyakran esik a tűzbe meg a vízbe is.


verse #16

Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.


verse #17

Jézus így válaszolt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!


verse #18

Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.


verse #19

Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni?


verse #20

Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.


verse #21

Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.


Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról


verse #22

Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: Az Emberfia emberek kezébe adatik,


verse #23

és megölik őt, de a harmadik napon feltámad. Ekkor igen elszomorodtak.


Jézus megfizeti a templomadót


verse #24

Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedik, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót?

2Móz 30,13


verse #25

De igen – felelte. És amikor bement a házba, mielőtt még szólt volna, Jézus megkérdezte: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől?


verse #26

Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok.


verse #27

De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad! Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted!

Chapters:


Books