Az apostolok cselekedetei

chapter 14


Chapters:


Ikóniumban


verse #1

Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.


verse #2

De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen.


verse #3

Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.


verse #4

A város népe meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal tartottak.


verse #5

Amikor a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket,


verse #6

ők ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre,


verse #7

és ott hirdették az evangéliumot.


Pál meggyógyít egy sántát Lisztrában


verse #8

Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni.


verse #9

Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon.


verse #10

Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt.


verse #11

Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!


verse #12

Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő.


verse #13

Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik.


verse #14

Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak,


verse #15

és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.

Zsolt 147,20


verse #16

Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon,


verse #17

bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.

Jer 5,24


verse #18

Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.


Pált megkövezik, de életben marad


verse #19

Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.

2Kor 11,25


verse #20

De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.


Pál és Barnabás visszatér a szíriai Antiókhiába


verse #21

Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába.


verse #22

Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.

Mt 10,22; Róm 5,3; 2Thessz 1,4; 2Tim 2,12; Zsid 10,36


verse #23

Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek.


verse #24

Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába,


verse #25

hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába.


verse #26

Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára.


verse #27

Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.


verse #28

Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.

Chapters:


Books