Az apostolok cselekedetei

chapter 6


Chapters:


A görög nyelvűek hét gondozója


verse #1

Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat.


verse #2

Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.


verse #3

Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába,

2Móz 18,17; 4Móz 27,16


verse #4

mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.


verse #5

Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát,


verse #6

az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.


verse #7

Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.


Istvánt elfogják és vádolják


verse #8

István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.


verse #9

Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a kilikiaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal;


verse #10

de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt.

Lk 21,15


verse #11

Ekkor felbujtottak némelyeket, akik ezt mondták: Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.

Mt 26,59


verse #12

A népet, a véneket és az írástudókat is fellázították. Rárontottak, elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták.


verse #13

Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.


verse #14

Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.


verse #15

Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

Chapters:


Books