⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

Jeremiás

capítulo 52


Capítulos:


verso 1

Sedékiás 21 évesen kezdett uralkodni, és 11 évig uralkodott Jeruzsálemben. Az anyját, aki a libnai Jeremiás lánya volt, Hamutalnak hívták.


verso 2

Sedékiás azt tette, amit Jehova rossznak tart, pontosan úgy, ahogy Joákim cselekedett.


verso 3

Jehova haragja miatt történt ez Jeruzsálemben és Júdában, míg végül elvetette őket. És Sedékiás fellázadt Babilon királya ellen.


verso 4

Sedékiás uralkodásának 9. évében, a 10. hónap 10. napján eljött Nabukodonozor, Babilon királya egész haderejével Jeruzsálem ellen. Tábort ütöttek vele szemben, és ostromfalat építettek körülötte,


verso 5

a város pedig ostrom alatt állt Sedékiás király 11. évéig.


verso 6

A 4. hónapban, a hónap 9. napjára súlyossá vált az éhínség a városban, és az ország népének nem volt élelme.


verso 7

Végül áttörték a város falát, és az összes katona elmenekült éjjel a városból a kettős fal közötti kapun át, a király kertjének közelében, miközben a káldeusok körbevették a várost. Majd az Araba felé vezető úton mentek tovább.


verso 8

De a káldeus sereg üldözőbe vette a királyt, és utolérték Sedékiást Jerikó kietlen síkságán, a csapatai pedig mind elhagyták és szétszéledtek.


verso 9

Aztán elfogták a királyt, elvitték őt Babilon királyához a Hamát földjén levő Riblába, és ő ítéletet hozott felette.


verso 10

A babiloni király legyilkolta Sedékiás fiait annak szeme láttára, és Júda minden fejedelmét is legyilkolta Riblában.


verso 11

Majd megvakította Sedékiást, rézbilincsbe verte, elvitte őt Babilonba, és a halála napjáig börtönben tartotta.


verso 12

Az 5. hónap 10. napján, vagyis Nabukodonozor királynak, Babilon királyának a 19. évében, bejött Jeruzsálembe Nebuzáradán, az őrség parancsnoka, aki Babilon királyának a szolgája volt.


verso 13

Felégette Jehova házát, a király házát és Jeruzsálem összes házát. Minden nagy házat felégetett.


verso 14

A Jeruzsálemet körülvevő falakat pedig lerombolta a káldeusok egész serege, mely az őrség parancsnokával volt.


verso 15

Nebuzáradán, az őrség parancsnoka száműzetésbe hurcolt a szegények közül némelyeket és a városban megmaradt népet. Elvitte az átpártolókat is, akik Babilon királya mellé álltak, csakúgy, mint a megmaradt mestermunkásokat.


verso 16

De az ország legszegényebb emberei közül otthagyott némelyeket vincellérnek és kényszermunkásnak.


verso 17

A káldeusok darabokra törték Jehova házának rézoszlopait, valamint a réztengert és a szállítókocsikat, amelyek Jehova házában voltak, a rezet pedig mind elvitték Babilonba.


verso 18

Elvitték a templomi szolgálatban használt vödröket, lapátokat, koppantókat, tálakat, poharakat, és az összes rézeszközt is.


verso 19

Az őrség parancsnoka elvitte az edényeket, tűztartókat, tálakat, vödröket, lámpatartókat, poharakat és csészéket, amelyek valódi aranyból, illetve ezüstből voltak.


verso 20

Ami a két oszlopot, a tengert, a tenger alatt levő 12 rézbikát és a szállítókocsikat illeti, amelyeket Salamon király készített Jehova háza számára, lehetetlen volt meghatározni mindezen eszközök rezének súlyát.


verso 21

Ami az oszlopokat illeti, egy-egy oszlop 18 könyök magas volt, és 12 könyöknyi mérőzsinór érte körül. Vastagsága négyujjnyi volt, belül pedig üres volt.


verso 22

Réz oszlopfő volt rajta, és az oszlopfő 5 könyök magas volt. Az oszlopfőn körben elhelyezkedő hálóminta és a gránátalmák mind rézből voltak. A második oszlop is ilyen volt, csakúgy, mint a gránátalmák.


verso 23

Az oldalain 96 gránátalma volt, összesen pedig 100 gránátalma volt körös-körül a hálómintán.


verso 24

Az őrség parancsnoka elvitte Seráját, a főpapot, Sofóniást, a másodpapot, és a három kapuőrt is.


verso 25

A városból elvitt egy udvari tisztviselőt, aki a katonák parancsnoka volt, a király 7 személyes tanácsadóját, akiket a városban találtak, ezenkívül a hadsereg vezérének titkárát, aki az ország népét sorozta, és 60 férfit a köznépből, akiket még a városban találtak.


verso 26

Nebuzáradán, az őrség parancsnoka tehát fogta, és elvitte őket Babilon királyához Riblába.


verso 27

Babilon királya pedig lesújtott rájuk, és megölte őket Riblában, Hamát földjén. Így ment Júda száműzetésbe a földjéről.


verso 28

Ennyien voltak, akiket Nabukodonozor száműzetésbe hurcolt: a 7. évben 3023 zsidó.


verso 29

Nabukodonozor 18. évében 832 embert vittek el Jeruzsálemből.


verso 30

Nabukodonozor 23. évében Nebuzáradán, az őrség parancsnoka száműzetésbe hurcolt a zsidók közül 745 embert.

Összesen 4600 embert vittek száműzetésbe.


verso 31

Végül Joákin, Júda királya száműzetésének a 37. évében, a 12. hónap 25. napján Babilon királya, Evil-Merodák a királlyá válásának évében szabadon engedte Joákint, Júda királyát, és kihozta őt a börtönből.


verso 32

Kedvesen bánt vele, és magasabb rangra emelte, mint azokat a királyokat, akik ott voltak nála Babilonban.


verso 33

Joákin le is vetette rabruháit, és rendszeresen a király asztalánál evett, élete minden napján.


verso 34

A babiloni király gondoskodott a mindennapi élelmezéséről egész életén át, a halála napjáig.

Capítulos:


Libros