A bírák könyve

chapter 3


Chapters:


verse #1

Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az Úr, hogy próbára tegye velük Izráelt, mindazokat, akik már mit sem tudtak a Kánaánért vívott harcokról.

Bír 2,22


verse #2

Azért is, hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt.


verse #3

Ezek voltak: a filiszteusok öt városfejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vezető útig.

Józs 13,2


verse #4

Ott voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az Úr parancsolataira, amelyeket Mózes által az őseiknek adott.


verse #5

Izráel fiai tehát ott laktak a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a perizziek, a hivviek és a jebúsziak között.


verse #6

Lányaikat feleségül vették, a maguk lányait pedig azoknak a fiaihoz adták, és azok isteneit szolgálták.

5Móz 7,3


Otníél legyőzi Arámot


verse #7

Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr. Elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték.


verse #8

Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket Kúsan-Risátajimnak, Arám-Naharajim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátajimot.


verse #9

Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát.

Bír 1,13


verse #10

Az Úr Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az Úr pedig kezébe adta Kúsan-Risátajimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátajimmal.

Bír 6,34; Bír 11,29; Bír 13,25


verse #11

Így béke lett az országban negyven esztendeig. Azután meghalt Otníél, Kenaz fia.


Éhúd legyőzi Móábot


verse #12

De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ekkor az Úr Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az Úr.


verse #13

Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát.

5Móz 34,3


verse #14

Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb királyát.


verse #15

Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának.


verse #16

Éhúd csináltatott magának egy kétélű, egykönyöknyi kardot, és azt a ruhája alá, a jobb csípőjére kötötte.


verse #17

Így vitte be az adót Eglónnak, Móáb királyának. Eglón igen kövér ember volt.


verse #18

Miután Éhúd átadta az adót, elküldte azokat, akik az adót szállították.


verse #19

Ő maga azonban visszatért a Gilgálnál levő bálványszobroktól, és ezt mondta: Titkos beszédem van veled, ó, király! Az így felelt: Csitt! Ekkor kiment mindenki, aki mellette állt.


verse #20

Éhúd bement hozzá; a király éppen az emeleten, hűvös különszobájában ült. Éhúd ezt mondta: Istentől hoztam üzenetet neked! Ekkor az fölkelt a trónról.


verse #21

Éhúd pedig a bal kezével a kardja után nyúlt, előrántotta a jobb csípőjéről, és beledöfte annak a hasába.


verse #22

Még a markolata is belement a pengéje után, és a háj körülfogta a pengét, mert nem húzta ki a kardot a hasából; majd kiment a hátsó kijáraton.


verse #23

Azután kiment Éhúd az oszlopcsarnokba, becsukta maga mögött az emeleti szoba ajtószárnyait, és bezárta.


verse #24

Alighogy kiment, jöttek a szolgák, de amikor látták, hogy az emeleti szoba ajtószárnyai zárva vannak, azt gondolták: Bizonyára szükségét végzi a hűvös szobában.


verse #25

Miután azonban hiába várakoztak, és senki sem nyitotta ki az emeleti szoba ajtószárnyait, fogták a kulcsot, és kinyitották. És íme, uruk ott feküdt a padlón holtan.


verse #26

Éhúd azonban elmenekült, amíg ők késlekedtek, és a bálványszobrok mellett elhaladva Szeírába menekült.


verse #27

Amikor megérkezett, megfújta a kürtöt Efraim hegyvidékén. Izráel fiai pedig az ő vezetésével levonultak a hegyvidékről.


verse #28

Ezt mondta nekik: Kövessetek gyorsan, mert az Úr kezetekbe adta ellenségeteket, Móábot! Lementek utána, elfoglalták a Jordán Móáb felé eső gázlóit, és nem engedtek senkit átkelni.


verse #29

Levágtak akkor mintegy tízezer móábi embert, csupa jól megtermett, erős férfit; nem menekült meg senki.


verse #30

Így kellett Móábnak megalázkodnia azon a napon Izráel keze alatt. És béke lett az országban nyolcvan esztendeig.


Samgar legyőzi a filiszteusokat


verse #31

Utána Samgar, Anát fia következett, aki hatszáz filiszteus férfit vert szét egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt.

Chapters:


Books