A bírák könyve

chapter 15


Chapters:


Sámson felgyújtja a filiszteusok gabonáját


verse #1

Történt egy idő múlva, búzaaratás idején, hogy meglátogatta Sámson a feleségét; egy kecskegidát is vitt neki magával. Ezt mondta: Be akarok menni a feleségemhez, a szobájába. De az asszony apja nem engedte be.

Bír 14,20


verse #2

Ezt mondta az apja: Én már azt gondoltam, hogy végképp meggyűlölted őt, ezért hozzáadtam a vőfélyedhez. De a húga még nála is szebb: legyen ő a tied helyette!


verse #3

Sámson azonban így felelt nekik: Ez egyszer nem én leszek a hibás, ha rosszat teszek a filiszteusokkal.


verse #4

Azzal elment Sámson, összefogott háromszáz rókát, majd csóvákat készített, és farkaikat egymásnak fordítva csóvát kötött a párba állított rókák farkai közé.


verse #5

Majd meggyújtotta a csóvákat, és ráhajtotta a rókákat a filiszteusok gabonaföldjére. Így gyújtotta fel a kévéket és a lábon álló gabonát, sőt a szőlőket és az olajligeteket is.


verse #6

Ekkor azt kérdezték a filiszteusok: Ki tette ezt? És mondták: Sámson, a timnai ember veje, mert elvette tőle a feleségét, és a vőfélyéhez adta. Felvonultak azért a filiszteusok, és megégették az asszonyt és az apját.


verse #7

De Sámson azt mondta nekik: Ha ti ezt tettétek, én sem nyugszom addig, amíg bosszút nem állok rajtatok!


verse #8

És hatalmas csapásokkal agyba-főbe verte őket. Azután elment, és az étámi sziklahasadékban vert tanyát.


Sámson hőstette Lehíben


verse #9

A filiszteusok felvonultak, tábort ütöttek Júdában, és ellepték Lehít.


verse #10

A júdaiak megkérdezték: Miért vonultatok föl ellenünk? Azok így feleltek: Azért vonultunk föl, hogy megkötözzük Sámsont, és úgy bánjunk vele, ahogyan ő bánt mivelünk.


verse #11

Ekkor odament háromezer júdai ember az étámi sziklahasadékhoz, és ezt mondták Sámsonnak: Nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért tetted ezt velünk? De ő így felelt nekik: Ahogyan ők bántak velem, én is úgy bántam velük.


verse #12

Akkor azt mondták neki: Azért jöttünk ide, hogy megkötözzünk, és a filiszteusok kezébe adjunk. Sámson ezt mondta nekik: Esküdjetek meg, hogy nem vertek agyon!


verse #13

Azok így feleltek neki: Nem! Csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de semmi esetre sem ölünk meg. Azzal megkötözték két új kötéllel, és elvitték a szikláról.


verse #14

Amikor Lehíbe ért, a filiszteusok ujjongva mentek eléje. De megszállta az Úr lelke, és olyanná lettek karján a kötelek, mint a tűz égette lenfonál, úgyhogy a béklyók lefoszlottak a kezéről.

Bír 13,25


verse #15

Talált egy még ki sem száradt szamárállcsontot, utánanyúlt, felkapta, és agyonvert vele ezer embert.


verse #16

És azt mondta: Szamár állcsontjával vágtam köztük rendet, szamár állcsontjával vertem agyon ezret!


verse #17

Amikor ezt elmondta, eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Rámat-Lehínek.


verse #18

De nagyon megszomjazott, és így kiáltott az Úrhoz: Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által; most mégis szomjan kell halnom, vagy a körülmetéletlenek kezébe kell esnem?!


verse #19

Akkor Isten kettéhasította azt a mélyedést, amely Lehíben van, és víz fakadt belőle. Ő pedig ivott, életereje visszatért, és feléledt. Ezért nevezik azt Kóré-forrásnak; ott van az Lehíben még ma is.


verse #20

Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében.

Chapters:


Books