Mózes első könyve

chapter 22


Chapters:


Isten próbára teszi Ábrahám hitét


verse #1

Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok.

Zsid 11,17


verse #2

Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!


verse #3

Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.


verse #4

A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.


verse #5

Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.


verse #6

Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt.


verse #7

Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz?


verse #8

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.


verse #9

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.


verse #10

De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát,


verse #11

kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok.


verse #12

Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.

Jak 2,21


verse #13

Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.


verse #14

Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.


verse #15

Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből,


verse #16

és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet,

Zsid 6,13


verse #17

azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,

1Móz 12,2; 1Móz 15,5; 1Móz 16,10; 1Móz 24,60; 1Móz 26,3; 1Móz 32,13; 2Móz 32,13; Zsid 6,13; Zsid 11,12


verse #18

és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

ApCsel 3,25; Gal 3,8; 1Móz 12,3; 1Móz 18,18; 1Móz 26,4


verse #19

Ezután Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és együtt elmentek Beérsebába. Ábrahám továbbra is Beérsebában lakott.


Náhór utódai


verse #20

Ezek után hírül adták Ábrahámnak: Milká is szült fiúkat öcsédnek, Náhórnak:

1Móz 11,29


verse #21

Úcot, az elsőszülöttjét, Búzt, annak öccsét, és Kemúélt, Arám atyját,


verse #22

továbbá Keszedet, Hazót és Pildást, Jidláfot és Betúélt.


verse #23

Betúél nemzette Rebekát. Ezt a nyolcat szülte Milká Náhórnak, Ábrahám öccsének.

1Móz 24,15; 1Móz 25,20; 1Móz 28,2


verse #24

Másodfelesége, akinek Reúmá volt a neve, szintén szült neki: Tebahot, Gahamot, Tahast és Maakát.

Chapters:


Books