Az apostolok cselekedetei

chapter 7


Chapters:


István védőbeszéde


verse #1

A főpap megkérdezte: Valóban így van ez?


verse #2

Ő erre így szólt: Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,


verse #3

és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.

1Móz 12,1


verse #4

Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten elvezette őt erre a földre, amelyen ti most laktok.


verse #5

Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja azt neki és utódainak, pedig nem volt gyermeke.

1Móz 12,7


verse #6

Így mondta meg Isten, hogy utódai jövevények lesznek idegen földön, rabszolgává teszik és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.


verse #7

De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen.


verse #8

A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób pedig a tizenkét ősatyát.

1Móz 17,10


verse #9

Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt.


verse #10

Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, és kormányzóvá emelte Egyiptom és a fáraó egész háza fölé.

1Móz 41,38


verse #11

Éhínség támadt egész Egyiptomban és Kánaánban, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink sem találtak élelmet.


verse #12

Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte először atyáinkat.


verse #13

A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása.


verse #14

József pedig magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát.

1Móz 46,6


verse #15

Így ment le Jákób Egyiptomba, ott halt meg ő és a mi atyáink is.


verse #16

Átvitték őket Sikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Sikemben.


verse #17

Amint közeledett az ígéret beteljesülésének ideje, amelyet Isten kijelentett Ábrahámnak, a nép egyre szaporodott és sokasodott Egyiptomban,


verse #18

amíg csak más király nem lett Egyiptomban, aki nem tudott Józsefről.

2Móz 1,8


verse #19

Ez a király álnokul bánt népünkkel, és azzal sújtotta atyáinkat, hogy ki kellett tenniük csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben.


verse #20

Ebben az időben született Mózes, aki kedves volt az Istennek. Három hónapig nevelték apja házában,


verse #21

amikor pedig kitették, a fáraó leánya magához vette, és saját fiaként neveltette.


verse #22

Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.


verse #23

Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait.


verse #24

Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit.


verse #25

Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg.


verse #26

Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, ki akarta őket békíteni, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?


verse #27

De az, aki bántalmazta testvérét, ellökte őt magától, és ezt mondta: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?


verse #28

Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit?


verse #29

Mózes ezt hallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.


verse #30

Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában.

2Móz 3,1


verse #31

Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt az Úr hangja:


verse #32

Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült, és nem mert odanézni;


verse #33

az Úr pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld.


verse #34

Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most menj, elküldelek Egyiptomba.


verse #35

Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – őt küldte el az Isten elöljáróul és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.


verse #36

Ő hozta ki őket, ő tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig.


verse #37

Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én.

5Móz 18,15


verse #38

Ő az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk.


verse #39

Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elutasították maguktól, és visszafordultak szívükben Egyiptom felé,


verse #40

amikor ezt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi történt Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről.

2Móz 32,1


verse #41

Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük munkájában.


verse #42

Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, amint meg van írva a próféták könyvében: „Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?

Ám 5,25


verse #43

Sőt inkább hordoztátok Molok sátorát és isteneteknek, Romfának a csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”


verse #44

A bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott.


verse #45

Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig,


verse #46

aki kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy lakóhelyet találhasson Jákób Istenének,

1Kir 6,2; Zsolt 132,5


verse #47

de Salamon épített neki házat.


verse #48

A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, amint a próféta mondja:

Ézs 66,1


verse #49

„A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye?


verse #50

Nem az én kezem alkotta-e mindezt?”


verse #51

Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.


verse #52

A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek,


verse #53

akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.


Istvánt megkövezik


verse #54

Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.


verse #55

Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.


verse #56

Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.

Dán 7,13


verse #57

Akkor azok hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak,


verse #58

azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig egy Saul nevű ifjú lába elé tették le felsőruháikat.

Zsid 13,12


verse #59

Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!

Zsolt 31,6; Lk 23,46


verse #60

Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.

Lk 23,34

Chapters:


Books