Mózes első könyve

chapter 37


Chapters:


József álmai


verse #1

Jákób is azon a földön lakott, ahol apja jövevény volt: Kánaán földjén.


verse #2

Ez Jákób nemzetségének a története: Amikor József tizenhét éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette, és ő volt a bojtár Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek a fiai mellett. József rossz híreket hordott róluk az apjuknak.

1Móz 29,24; 1Móz 30,4


verse #3

De Izráel Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született, és egy tarka ruhát csináltatott neki.

1Móz 30,22; 1Móz 37,23


verse #4

Amikor testvérei látták, hogy apjuk jobban szereti őt minden testvérénél, úgy meggyűlölték, hogy egy jó szót sem tudtak hozzá szólni.


verse #5

Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt még jobban meggyűlölték.


verse #6

Ezt mondta nekik: Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet láttam!


verse #7

Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt.

1Móz 42,7


verse #8

Testvérei megkérdezték tőle: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? És még jobban meggyűlölték az álmaiért és beszédéért.


verse #9

Egy másik álmot is látott, és azt is elmesélte testvéreinek. Ezt mondta: Megint álmodtam valamit: Egyszer csak leborult előttem a nap, a hold és tizenegy csillag!


verse #10

Amikor ezt apjának és testvéreinek elmesélte, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Miféle álmot láttál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!

1Móz 42,9


verse #11

Ezért féltékenykedni kezdtek rá a testvérei. Apja pedig megjegyezte magának ezt a dolgot.


Józsefet eladják testvérei


verse #12

Egyszer a testvérek elmentek Sikembe apjuk nyáját legeltetni.

1Móz 33,18


verse #13

Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József ezt felelte neki: Itt vagyok!


verse #14

Apja azt mondta neki: Eredj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj! Azután számolj be nekem! Elküldte tehát Hebrón völgyéből, és ő elment Sikembe.

1Sám 17,17


verse #15

Amikor a mezőn bolyongott, találkozott egy emberrel, aki megkérdezte tőle: Mit keresel?


verse #16

József azt felelte: A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, merre legeltetnek?


verse #17

Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban.


verse #18

Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, megegyeztek egymás között abban, hogy megölik.


verse #19

Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó!


verse #20

Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg! Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!


verse #21

Amikor ezt Rúben meghallotta, ki akarta őt menteni a kezeik közül, ezért ezt mondta: Ne üssük agyon!

1Móz 42,22


verse #22

Majd ezt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe a kútba itt a pusztában, de ne emeljetek rá kezet! Így akarta kimenteni a kezeik közül, és visszajuttatni apjához.


verse #23

Amikor József odaért a testvéreihez, lehúzták róla a ruháját: a tarka ruhát, amely akkor is rajta volt.


verse #24

Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres volt, nem volt benne víz.


verse #25

Ezután leültek enni. Egyszer csak föltekintve látják, hogy egy izmaeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és mirhával voltak megrakva, amelyet Egyiptomba szállítottak.


verse #26

Ekkor azt mondta Júda a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét?


verse #27

Gyertek, adjuk el az izmaelieknek, de ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá.


verse #28

Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmaelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba.

3Móz 27,5; Zsolt 105,17; ApCsel 7,9


verse #29

Amikor Rúben visszatért a kúthoz, József már nem volt a kútban. Akkor megszaggatta a ruháját,


verse #30

visszatért testvéreihez, és azt mondta: Nincs meg a gyerek! Jaj nekem! Hova legyek?


verse #31

Akkor fogták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe.


verse #32

Azután elküldték a tarka ruhát, elvitették apjukhoz ezzel az üzenettel: Ezt találtuk. Nézd meg jól: a fiad ruhája ez, vagy sem?


verse #33

Ő felismerte, és azt mondta: Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet!

1Móz 44,28


verse #34

És megszaggatta Jákób a felsőruháját, zsákruhát tekert a derekára, és sokáig gyászolta a fiát.


verse #35

Fiai és leányai mind vigasztalni próbálták, de nem akart megvigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek le fiamhoz a holtak hazájába! Így siratgatta őt az apja.

1Móz 42,38; 1Móz 44,29


verse #36

A midjániak pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának.

1Móz 39,1

Chapters:


Books