Márk evangéliuma

chapter 7


Chapters:


Jézus tanítása a tisztaságról


verse #1

Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,


verse #2

mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik.

Mt 15,2


verse #3

A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához,


verse #4

és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.


verse #5

Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?


verse #6

Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.

Ézs 29,13


verse #7

Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.”


verse #8

Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.


verse #9

Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.


verse #10

Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.”

2Móz 20,12; 2Móz 21,17


verse #11

Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni,


verse #12

akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért;


verse #13

és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.


verse #14

Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg!


verse #15

Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná.

ApCsel 10,14


verse #16

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!


verse #17

Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.


verse #18

Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná,


verse #19

mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,


verse #20

és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.


verse #21

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság,


verse #22

házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség.


verse #23

Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.


A pogány asszony hite


verse #24

Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban,


verse #25

mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult.


verse #26

Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.


verse #27

Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.


verse #28

Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.


verse #29

Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.


verse #30

Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.


A süketnéma meggyógyítása


verse #31

Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül.


verse #32

Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.


verse #33

Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;


verse #34

azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!


verse #35

És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.


verse #36

Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték,


verse #37

és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!

Ézs 35,4

Chapters:


Books