Pál levele az efezusiakkoz

chapter 5


Chapters:

1 2 3 4 5 6


A világosság gyermekeiként járjatok!


verse #1

Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei,


verse #2

és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.

2Móz 29,18; Zsolt 40,7


verse #3

Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó,


verse #4

se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás.


verse #5

Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában.


verse #6

Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.


verse #7

Ne vegyetek tehát részt ezekben!


verse #8

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.


verse #9

A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.


verse #10

Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak,


verse #11

és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.


verse #12

Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen,


verse #13

de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.


verse #14

Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.”

Ézs 26,19; Ézs 60,1


Az alkalmas idő


verse #15

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,


verse #16

kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

Kol 4,5


verse #17

Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.


Igazi ünneplés


verse #18

Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel,


verse #19

mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,

Kol 3,16


verse #20

és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.


Házastársak intése


verse #21

Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.


verse #22

Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak,

Kol 3,18; 1Pt 3,1


verse #23

mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője.


verse #24

De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.


verse #25

Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

Kol 3,19; 1Pt 3,7


verse #26

hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje;


verse #27

így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.


verse #28

Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.


verse #29

Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,


verse #30

minthogy tagjai vagyunk az ő testének.


verse #31

„Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”

1Móz 2,24


verse #32

Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.


verse #33

De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Chapters:


Books