Pál levele az efezusiakkoz

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4 5 6


Pál apostolsága a pogányok között


verse #1

Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért.


verse #2

Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra,


verse #3

amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.


verse #4

Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát,

Kol 1,26


verse #5

amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:


verse #6

hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.


verse #7

Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.


verse #8

Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát,


verse #9

és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében;


verse #10

és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége.


verse #11

Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:


verse #12

őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.


verse #13

Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.


Krisztus szeretetének megismerése


verse #14

Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,


verse #15

akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:


verse #16

adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;


verse #17

hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva

Kol 1,23


verse #18

képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;

Kol 2,2


verse #19

és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.

Kol 2,9


verse #20

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:


verse #21

azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

Chapters:


Books