Sámuel első könyve

chapter 3


Chapters:


Sámuel elhívatása


verse #1

Az ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás.


verse #2

Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már meggyengült, alig látott.


verse #3

Az Isten mécsese még nem aludt ki, és Sámuel ott feküdt az Úr templomában, ahol az Isten ládája volt.

2Móz 27,20


verse #4

Az Úr szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok.


verse #5

Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt.


verse #6

De újra szólította az Úr Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le!


verse #7

Sámuel még nem ismerte az Urat, mert az Úr még nem jelentette ki igéjét neki.


verse #8

Az Úr azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az Úr szólítja az ifjút.


verse #9

Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére.


verse #10

Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.


verse #11

Akkor az Úr ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül mind a két füle.


verse #12

Azon a napon beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és be is végzem azt.


verse #13

Mert kijelentettem neki, hogy örök ítéletet hozok háza népére azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak vele magukra, és mégsem fenyítette meg őket.


verse #14

Ezért megesküdtem Éli háza népének, hogy sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal.


verse #15

Sámuel pedig feküdt egész reggelig, és akkor kitárta az Úr házának az ajtóit. De Sámuel nem merte elmondani Élinek a látomást.


verse #16

Éli azonban hívta Sámuelt, és ezt mondta: Fiam! Sámuel! Ő pedig így felelt: Itt vagyok.


verse #17

Éli megkérdezte: Milyen kijelentést kaptál? Ne titkold el előttem! Ne segítsen téged az Isten se most, se ezután, ha eltitkolsz előttem egyetlen szót is mindabból, amit kijelentett neked!


verse #18

Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az Úr. Tegye azt, amit jónak lát.


verse #19

Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és igéiből semmit sem hagyott beteljesületlenül.


verse #20

És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az Úr prófétájául rendelte Sámuelt.


verse #21

Az Úr még többször is megjelent Sílóban, és kijelentette magát az Úr Sámuelnek igéje által Sílóban.

Chapters:


Books