Pál első levele a korinthusiakhoz

chapter 12


Chapters:


A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a Lélek egysége


verse #1

A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek.


verse #2

Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz.


verse #3

Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.


verse #4

A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.

Róm 12,6; Ef 4,5; 1Pt 4,10


verse #5

Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.


verse #6

És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.


verse #7

A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.


verse #8

Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.


verse #9

Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.


verse #10

Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta.


verse #11

De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.


Krisztus teste és tagjai


verse #12

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.

Róm 12,4; Ef 4,25; Kol 3,15


verse #13

Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Gal 3,28; Ef 4,4; Kol 3,11


verse #14

Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.


verse #15

Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?


verse #16

És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?


verse #17

Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás?


verse #18

Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.


verse #19

Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?


verse #20

Így bár sok tagja van, mégis egy a test.


verse #21

Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”


verse #22

Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek,


verse #23

és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:


verse #24

a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva,


verse #25

hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.


verse #26

És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.

Róm 12,15


verse #27

Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.


verse #28

Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra.


verse #29

Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő?


verse #30

Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?


verse #31

De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

Chapters:


Books