Józsué könyve

18. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Izráel fiainak egész közössége összegyülekezett Silóban, és ott helyezték el a gyülekezet sátrát, miután meghódolt előttük a föld.


2. vers

De maradt még Izráel fiai között hét törzs, amelynek nem osztották ki az örökségét.


3. vers

Ezért azt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig vártok még azzal, hogy elmenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet nektek adott az Úr, atyáitok Istene?


4. vers

Adjatok törzsenként három-három férfit, hogy elküldjem őket. Induljanak el, és járják be a földet, és készítsenek róla leírást örökségüknek megfelelően, majd térjenek vissza hozzám.


5. vers

Azután osszák föl maguk közt hét részre. Júda maradjon meg a maga határai közt dél felől, József háza pedig maradjon meg a maga határai közt észak felől.


6. vers

Ti tehát készítsetek leírást erről a földről, hét részre osztva, és hozzátok ide hozzám, hogy sorsot vessek róla nektek itt, az Úr, a mi Istenünk színe előtt.


7. vers

De a lévitáknak nincs részük közöttetek, mivel az Úr papsága az ő örökségük; Gád, Rúben és Manassé fél törzse pedig már megkapta örökségét a Jordánon túl kelet felé, amelyet Mózes, az Úr szolgája adott nekik.


8. vers

El is indultak hát azok a férfiak, és elmentek. Józsué pedig megparancsolta nekik, hogy készítsenek leírást az országról: Menjetek el, járjátok be a földet, és készítsetek róla leírást, azután térjetek vissza hozzám, és sorsot vetek nektek róla itt, Silóban, az Úr színe előtt.


9. vers

Elmentek tehát a férfiak, bejárták a földet, és leírták azt egy könyvbe városonként, hét részre osztva, azután visszatértek Józsuéhoz Silóba, a táborba.


10. vers

Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban az Úr színe előtt, és elosztotta a földet Izráel fiai között osztályrészeik szerint.


11. vers

A sorsvetés által az első rész Benjámin fiai törzsének jutott nemzetségeik szerint. A sorsvetés szerint nekik jutott rész határa Júda fiai és József fiai közé esett.


12. vers

Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődött, és fölment a határ a jerikói hegyhátra északon, azután a hegyvidéken át ment nyugat felé, és Bét-Áven pusztájáig ért,


13. vers

onnan pedig fölment a határ Lúz felé, a lúzi, azaz bételi hegyháttól délre. Azután lefelé tart a határ a hegyről Atrót-Addárnak, Alsó-Béthóróntól délre.


14. vers

Majd továbbment, és a nyugati oldaltól dél felé fordult; attól a hegytől délre, amely Béthórónnal szemben van, és Kirjat-Baalnál, azaz Kirjat-Jeárimnál, Júda fiainak a városánál végződik. Ez a nyugati határ.


15. vers

A déli oldala pedig Kirjat-Jeárim szélénél kezdődik, és a határ nyugat felé tart,* a Neftóah forrásához.


16. vers

Azután lemegy a határ a hegy lábához, amely szemben van Hinnóm fiának völgyével, a refáiak völgyétől északra. Lemegy a Hinnóm-völgybe a jebúszi hegyhátra, dél felé, és aláfordul a Rógél-forráshoz.


17. vers

Majd északnak kanyarodik, és Én-Semes felé tart, ahonnan kiér Gelílótig, amely szemben van az Adummím hágójával, és lemegy a rúbeni Eben-Bóhanra.


18. vers

Onnan átmegy a pusztasággal szemben lévő hegyhátra észak felé, és lemegy a pusztaságba is.


19. vers

Onnan átmegy a határ a Bét-Hoglá oldalára, észak felé; szélei pedig északon a Sós-tenger öblénél,* délen a Jordán torkolatánál vannak. Ez a déli határ.


20. vers

A keleti oldalon a Jordán határolja. Ez Benjámin fiai örökségének a határa körös-körül, nemzetségeik szerint.


21. vers

Benjámin fiai törzsének városai pedig nemzetségeinek megfelelően ezek: Jerikó, Bét-Hoglá és Émek-Kecíc,


22. vers

Bét-Arábá, Cemáraim és Bétel,


23. vers

Avvím, Párá és Ofrá,


24. vers

Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Tizenkét város a falvaival együtt.


25. vers

Gibeón, Ráma és Beérót,


26. vers

Micpe, Kefírá és Mócá,


27. vers

Rekem, Jirpeél és Taralá,


28. vers

Céla, Elef és Jebúsz, azaz Jeruzsálem, aztán Gibat és Kirjat. Tizennégy város a falvaival együtt. Ez Benjámin fiainak az öröksége nemzetségeinek megfelelően.

Fejezetek:


Könyvek