A Kivonulás könyve (Mózes második könyve)
15. fejezet
1. vers
Akkor énekelték Jahvénak Mózes és Izráel fiai a következő dalt: Jahvénak akarok énekelni, mert igen fenséges! Lovat, lovast a tengerbe dobott.
2. vers
Erőm, zeném tárgya Jahve: szabadításommá lett! Ő az én Istenem, Kedvesnek hirdetem; Ő atyám Istene, Őt magasztalom!
3. vers
Jahve harcos, Jahve a Neve!
4. vers
A faraó kocsiit és hadseregét a tengerbe vetette; válogatott fegyverhordozóit a Sástengerbe merítette.
5. vers
A mélységek vizei fedték el őket; kövekként szálltak alá a hullámvölgyekbe.
6. vers
Jobbod, óh Jahve hatalmával dicső; jobbod, óh Jahve ellenségedet zúzza szét!
7. vers
Nagy fenségeddel kiirtod az Ellened fölkelőket; kibocsátod haragod hevét s az pozdorjaként emészti meg őket!
8. vers
Orrodnak lehellete vizeket halmozott fel, falként álltak az omlatag hullámok, a tenger szívében megmerevültek a mélység habjai.
9. vers
– Üldözőbe veszem, elérem! – mondotta az ellenség. – Zsákmányt esztek, lelkem betelik velök! Kivonom kardomat, kezem kiirtja őket.
10. vers
Kifújtad lehelletedet, a tenger elfedte őket; ólomként süllyedtek a hatalmas vizekbe.
11. vers
Ki hasonlít Hozzád, Jahve, az istenek között?! Ki hasonlít Hozzád, te szentségben dicső, magasztos tettekkel félelmetes, csodatévő?!
12. vers
Kinyújtottad kezedet: elnyeli őket a föld.
13. vers
Kegyelmesen vezetted a népet, melyet megváltottál, eljuttattad erőddel szentséged legelőjére.
14. vers
Népek hallották és megremegtek; csavaró fájdalom ragadta meg Filisztea lakóit.
15. vers
Akkor reszketni kezdtek Edom főnökei, Móáb kosait remegés fogja el, Kanaán összes lakói meginganak.
16. vers
Rémület száll reájuk és csüggedés; Kezed nagyságától megmerevedtek, mint a kő addigra, amíg néped, óh Jahve, általhalad; míg áthalad a nép, amelyet szereztél!
17. vers
Be fogod vinni őket s elülteted őket a hegyen, amelyet birtokba vettél, melyet lakhelyeddé tettél, óh Jahve; amelyet az Úrnak szentéllyé állított fel Kezed!
18. vers
Jahve örökké, vég nélkül lesz király!
19. vers
Mert amikor a faraó lova szekereivel és lovasaival a tengerbe szállott; amikor Jahve rájuk téritette a tenger habjait, Izráel fiai ellenben a tenger közepében szárazon haladtak:
20. vers
Mirjám, a próféta asszony, Áron testvére, kezébe fogta a ...asszonyok pedig körtáncban, dobokkal utána mentek.
21. vers
Mirjám megszólította őket: Énekeljetek Jahvénak, mert igen fenséges Ő! Lovat és lovasát a tengerbe merítette!
22. vers
Mózes Izráellel együtt fölkerekedett a Sás-tenger mellől és Sur pusztája felé indultak. Három napi járóföldet mentek a pusztában és nem leltek vizet.
23. vers
Eljutottak aztán Márához, de nem voltak képesek meginni Mára vizét, mert az keserű volt. Ezért kapta az a hely azt a nevet: Mára (keserű).
24. vers
Akkor a nép Mózes ellen kezdett zúgolódni: Mit igyunk?!
25. vers
Mózes Jahvéhoz kiáltott, Jahve pedig egy fát mutatott; azt Mózes a vízbe vetette és megédesült a víz. Ott adott a népnek törvényt és jogot és ott tette próbára azt.
26. vers
Így szólott: Ha jól figyelmesen hallgatsz Istenednek, Jahvénak szavára; ha azt teszed, ami az Ő szemében egyenesnek látszik; ha parancsaira irányítod füledet és minden törvényét megőrzöd; akkor azok közül a betegségek közül, melyekkel Egyiptomot sújtottam, egyet sem vetek rád, mert Én Jahve vagyok, a te Orvosod!
27. vers
Aztán Élimbe mentek. Ott tizenkét vízforrás volt és hetven pálmafa. Itt a víz mellett tábort ütöttek.
Könyvek
