A Kivonulás könyve (Mózes második könyve)
9. fejezet
1. vers
Jahve szólott Mózesnek: Menj be a faraóhoz és szólj így hozzá: Ezt mondja a héberek Istene, Jahve: Bocsásd el népemet, hadd szolgáljanak Nékem!
2. vers
Ha pedig vonakodnál elbocsátani azt és továbbra is erősen tartanád őket,
3. vers
akkor Jahve Keze nehezedik állatállományodra, amely lovakban, szamarakban, tevékben, marhában, juhokban a mezőn van, igen súlyos dögvész!
4. vers
Jahve azonban különbséget fog tenni Izráel állatállománya és Egyiptom állatállománya között, mindabból, ami Izráel fiaié, semmi meg nem fog halni!
5. vers
Jahve még az időpontot is megjelölte: Holnap fog ez a dolog megtörténni!
6. vers
Másnaptól kezdve meg is tette Jahve ezt a dolgot: meghalt az egyiptomiak egész állatállománya, de Izráel fiainak állatai közül egy sem halt meg.
7. vers
A faraó odaküldött s megtudta, hogy Izráel állatállományából egy sem halt meg.
8. vers
Jahve aztán így szól Mózeshez és Áronhoz: Vegyetek magatokhoz két teli tenyérrel kemencekormot és Mózes szórja azt a faraó szeme láttára az ég felé!
9. vers
Olyanná lesz, mintha malompor volna, Egyiptom egész földe fölött s emberen, állaton Egyiptom egész földén keléseket fog okozni, melyek mint himlő fakadnak ki.
10. vers
Vettek hát a kemencekoromból, oda álltak a faraó elé; Mózes az ég felé szórta azt és az kelésekké lett emberen és marhákon, melyek himlőként fakadtak ki.
11. vers
Az írástudók a kelések miatt nem voltak képesek Mózes előtt megállni, mert a kelések az írástudókon is és minden egyiptomin rajta voltak.
12. vers
Jahve azonban megerősítette a faraó szívét, úgyhogy nem hallgatott rájuk, amiképpen Jahve azt Mózesnek megmondotta.
13. vers
Jahve ezt mondta Mózesnek: Kelj föl kora reggel, állj a faraó elé és mondd meg neki: Jahve, a héberek Istene ezt mondja: Bocsásd el népemet, hadd szolgáljon Nekem!
14. vers
mert ez alkalommal szívedre, továbbá szolgáidra, népedre akarom bocsátani minden csapásomat, azért, hogy tudd meg, hogy az egész földön nincs Hozzám hasonló!
15. vers
Mert már most kinyújthattam volna Kezemet és megverhettelek volna dögvésszel téged és népedet, úgyhogy eltűntél volna a földről;
16. vers
mégis azért hagytam, hogy megállj, hogy megmutassam neked hatalmamat és hogy az egész földön beszéljenek Nevemről.
17. vers
Még mindig útját állod annak, hogy népem elbocsáttassék.
18. vers
Holnap ilyen időtájban igen súlyos jégesőt hullatok, melyhez hasonló egyiptomban megalapításának napjától fogva mostanáig nem volt.
19. vers
Most hát küldj el, meneküljön el állatállományod, mindened, amid a mezőn van, ember és barom; mindenre, ami a mezőn található s amit nem hajtanak be házba, rászakad a jégeső és meghal.
20. vers
Mindazok, akik a faraó szolgái közül Jahve szavát félték, rabszolgáikat és állataikat a házakba menekítették;
21. vers
de aki szívét nem irányította Jahve szavára, az künn hagyta rabszolgáit és állatait a mezőn.
22. vers
– Nyújtsd ki kezedet az égre – mondta Jahve Mózesnek – legyen jégeső Egyiptom földén; hulljon az emberre, baromra, minden mezei vetésre Egyiptom földén!
23. vers
Mózes erre kinyújtotta botját az égre s Jahve mennydörgést és jégesőt küldött, tűz szállt alá a földre: Jahve jégesőt hullatott Egyiptom földére.
24. vers
Jégeső támadt, egymást érő villámlás a jégeső között; igen súlyos volt, melyhez hasonló egész földön nem volt még, mióta abban nemzett lakott.
25. vers
Agyonvert a jégeső Egyiptom földén mindent, ami a mezőn volt, embertől a baromig; leverte a jégeső a mező minden veteményét, összetörte a mező minden fáját.
26. vers
Csak a Gósen földén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak.
27. vers
Ekkor a faraó Mózesért és Áronért küldött és így szólt hozzájuk: Ez egyszer vétkeztem! Jahve az igazságos; engemet és népemet terhel a bűn!
28. vers
Könyörögjetek Jahvéhoz! Sok már Jahve mennydörgő szava és a jégeső! El foglak bocsátani titeket; nem kell tovább maradnotok!
29. vers
Mózes ezt felelte néki: Mihelyt kijutok a városból, kinyújtom kezemet Jahvéhoz s a mennydörgés megszűnik, jégeső nem lesz többé, hogy megtudd, hogy Jahvéé a föld!
30. vers
Tudom azonban, hogy te és szolgáid még nem félitek Jahvénak, az Istennek Orcáját.
31. vers
A len és az árpa le voltak verve, mert a len kalászban volt és az árpa virágban.
32. vers
A búzát és a tönkölyt nem verte le a jég, mert azok későbbiek.
33. vers
Mózes kiment a faraó elől a városba, kiterjesztette kezét Jahvéhoz; erre megszűnt a mennydörgés és a jégeső; az eső nem ömlött többé a földre.
34. vers
Mikor a faraó látta, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, tovább vétkezett; szívüket megnehezítették ő is, szolgái is.
35. vers
Mivel a faraó szíve megerősödött, nem bocsátotta el Izráel fiait amint azt Jahve Mózesen át megmondotta.
Könyvek
